Münsterturm

Tegnap este kisebb késéssel szerencsésen (és kissé mókásan -- a francia srác beengedett a kapun, hogy keressem meg :D) megérkezett a hugom Basel-Mulhouse-Freiburg közös EuroAirport-jára. A transzfer busszal kényelmesen jöttünk el Freiburgig, mindössze 50 perc alatt. Ma városnézést és kis bevásárlást tartottunk, mindkettőnket meghatott a boltok karácsony előtti leárazása :) Néhány pulcsival és egyéb aprósággal a táskában megidevzülten távoztunk a Pimkie's-ből, hogy felmásszunk a Münster 116 méter magas, filigrándíszes tornyába. Hát, megkapó látvány, azon túl, hogy másodpercenként adtam hangot aggódásomnak azzal kapcsolatban, hogy ******** magasan vagyunk... De azért jó volt, még sosem láttam Freiburgot felülről, és a torony tetején még kis könyvet is vettem a katedrálisról. Bent valamiféle karácsonyi orgonakoncert-próba folyhatott, mert egy bácsi csodálatos orgonamuzsikával örvendeztetett meg bennünket, a Münster pedig szokásosan csodálatos volt. A tér melletti szuvenír boltban természetesen kakukkos órát is lehet kapni mindenféle méretben és kivitelben, persze még a legkisebbek is 40 euróba kerülnek. Nem baj, majd koplalok, de nekem kell egy kakukkos óra!!! :) Timinek nagyon tetszik a város, persze lenyűgözőek is a mindenféle csillogó bizsut áruló boltok :) Ebédre mensán voltunk, sajttal töltött tortilla volt spenótos szószban és még banánt is kaptunk mellé. Nagy érdeklődésnek örvendett az automata tálcaelszállító kütyü, bár, hogy hová tűnnek a tányérok azután, az rejtély maradt.
Ma estére kis karácsonyi vásározást és Glühwein-ivást terveztünk, persze még most van pár órám, hogy befejezzem a holnapi handout-omat... Most is csak pótcselekszem, azért írok...

Utolsó hét

Itt állok freiburgi tartózkodásom utolsó heténél, legalábbis ebben az évben. Négy órakor megyek ki a hugomért a repülőtérre Basel-be, addig úgy gondoltam, van egy kis idő még egy rövid bejegyzésre.
A lovardában sokminden kiderült Lináról, arról a kancáról, aki szerintem a legszebb ló az istállóban. Szóval nem volt véletlen, hogy mindig olyan nehéz őt felszerszámozni és mikor visszaviszem a boxába rendszeresen megugrik és jóformán befut a boxába ami kissé sérülésveszélyes, ha az ember erre nincs felkészülve. Eddig nem értettem, hogy miért van vele mindig annyi gond. Ma Sabine elmesélte, hogy Lina évekig nagyon beteg, mondhatni élet-halál közt lebegett. Egészen kis csikó korától súlyos csontrendellenességben szenvedett, a legtöbb állatorvos az elaltatást javasolta, jobb lesz mindenkinek. Sabine nem akarta elhinni hogy ez így van és rengeteg különleges orvossal beszélt, majd alternatív gyógymódokhoz fordult a lóval. Mindez persze misztikusan hangzik, hogy csupán különleges kövek gyógyítsanak meg egy állatot, de a látvány magáért beszél, a fiatal ló gyönyörű és energikus, de azért a lelkében nyomot hagyott a klinikákon eltöltött hosszú idő. Valamiért borzasztóan fél a vasvillától, annyira, hogy ha valaki bemegy a boxába a villával akkor rugdos, nagyon nyugtalan és a sarokba húzódik. Sabine szerint az egyik helyen bánthatták őt a villa nyelével, esetleg valaki megverhette, mi másért rettegne a villától. Arra a kérdésemre is választ kaptam, hogy miért fut be mindig a boxba. A szembeni boxban egy csődör, Skippy lakik, akitől Lina nagyon fél, ez egyfajta természetes rangsor, és ha az ember nem áll oda Skippy elé, hogy ne haraphassa meg, akkor Lina igyekszik minél hamarabb túllenni a "veszélyes" szakaszon :) Szóval megtanultam, hogy el kell takarni Skippy-t, hogy ne féljen a másik ló :) Lina egyébként még nincs betörve, nemsokára azonban eljön az ideje, hiszen jövő áprilisban már négy éves lesz. Sabine mondja, hogy nagyon kevés idomárban lehet azonban megbízni, nagyon sokan bántják a lovat azért, hogy engedelmességre bírják. Az egyik fickó, aki még jó lenne, csak istállóban tartja a lovait, és ha Lina nem mehet ki rohangálni az istállóból akkor teljesen megbolondul, szóval ez sem jó.
Nagyon sokat számít az állatok lelkében és viselkedésében hogy hogyan is bánnak velük. Pontosan olyan sérülékenyek mint az emberek. Amelyik ember pedig képes egy állatot bántani az embert is képes... Illatos út

Mehlsuppe???

Alig akartam hinni a fülemnek... Azt gondoltam, biztos tájszólás, vagy egyszerűen csak nem tudok németül, ami még igaz is lehetett volna, de beigazolódott a legsötétebb sejtelmem: LISZTLEVES! Teljesen gyanútlan voltam a kirchzarteni ebédet illetően, hiszen finom, sült husira emlékeztető illatok szálltak felém, és azért már dél felé éhes is az ember a nagy munkában és a friss levegőn. A leves kissé sűrű állagú, sötét szürkés (a képen a "híres" baseli lisztleves látható, kissé vörösesebb színben) színű és érdekes illatú volt. Első pillantásra zöldséglevesnek képzeltem, talán bab vagy borsó, vagy valami efféle. Legfeljebb néprajzi tanulányaimból valamikor a 17-18. század környékéről hallottam utoljára olyat, hogy nagy éhínségekkor lisztből és vízből készítettek ételeket. Nos, a lisztleves, németül Mehlsuppe, olajon (!) megpirított lisztből, húsléből és mindenféle fűszerekből áll. Talán a rántottlevesre emlékeztet, bár ha jól tudom, akkor az hígabb és zsírral készítik, na mindegy, itt az emberek elszaladnak a tömény zsír említésétől is :) Nem hiába szinte színhús még a szalonna is :) Szóval nem volt teljesen ehetetlen, mert van benne só, némi fűszer és még sűrű is, de ismét nem szerzett plusz rajongót magának a hagyományos badeni német (azaz svájci) konyha... Még repetáznom is kellett, mert Maria nagymama felszólított rá. Szerencsémre azért megvolt a korábban kiszagolt sült hús is, fasírozott-féle formájában, amiből ugye hiányzik a már említett piros paprika és fokhagyma. Na hát így jártam :)
Tegnap kis rómás tanszéki karácsonyi kávézás-teázás volt a könyvtárban, ami nagyon jó hangulatban telt, Nuber prof. megszólított és sokat beszélgettünk. Főleg az érdekelte, hogy milyen a tanszék Budapesten, illetve hány egyetemen tanítanak régészetet és, hogy az ismerősei közül ki van még a szakmában ill. hogy érzi magát. Felemlegette Póczy Klárát, bár jellemző, hogy leginkábbis azzal emelte ki, hogy ő volt Alföldi András utolsó tanítványainak egyike. De szó volt Soproniról, Visyről, Mráv Zsoltról is. Persze a beszélgetésből kiderült, hogy Németországban egészen más koncepciókkal tanítják ám a szakmát. A régész végzettségű egyén ugyanis nem dolgozhat ásatási technikusként, hiszen az Handwerk (azaz kétkezi munka..). Az egyetemen az értelmiséget képzik, tehát azt a régészt, aki ásatást vezet, meghatároz, dokumentál és publikál. Csak Baden-Württenbergen három régészeti tanszék van, és ez csak egy tartomány. Nuber azt is elmondta, hogy viszont csak annyi régészt képeznek, aki egészen biztosan el is tud helyezkedni... Hát lenne mit tanulnunk tőlük más szempontokból is. Sok segítséget és tippet kapok tőle az óráin is a szakdolgozatomat illetően.
Ma vesztemre megajándékoztam magam ismét gumicukorral. De egészen biztosan a szervezetemnek szüksége van cukorra. Így tulajdonképpen csak a kötelességemet teljesítem, nem?

Tegnap és ma

Tegnap, azaz kedden szerettem volna végre Freiburgot is megmutatni Zolinak, de az időjárás úgy döntött, hogy a változatosság kedvéért nézzünk még egy kis múzeumot, és folyamatosan zuhogó esővel tisztelt meg bennünket. Ezért a Colombi Schlössle-be kirándultunk, ami ráadásul majdnem a szomszéd utcában van, és annyit kell róla tudni, hogy az épület is régi, az 1800-as évek közepén, végén épült. Nagyon szép egyébként, és ez ad helyet a régészeti múzeumnak, a múzeum shopban pedig ismét el lehet költeni könyvekre a napi betevő falatra valót :) Dehát mire valók a múzeumok?? A Zoli által hozott ICOM kártyával még a 3 eurós belépőt is megúsztuk, úgyhogy jól indult a dolog. A kiállítás nagyon jó, most egy időszaki kiállítást is megnézhettünk Vissza a kőkorba címmel, a bejárattal szembeni lépcsőfordulón Ötzi viaszból megformált alakja köszönti a látogatót, persze szimpatikus bőr szerelésben, hanyagul háta mögé vetett sáskabáttal :) A vitrinek gyerekek és felnőttek számára egyaránt élvezetesek, sok kipróbálható dolog van, pl. kőpengével bőrt vágni vagy szőrteleníteni (mindet kipróbáltuk...). A római anyag is elég nívós, sok gyönyörű tárggyal, egyik kedvencem volt a millefiori üvegtál. A palota alagsorába egy hosszú lépcsőn keresztül kellett lemenni, ahol egy Alemann Schatzkammer-t, azaz kincstárat rendeztek be, gyönyörű arany és egyéb tárgyakkal. A különleges az volt ebben a tárlatban, hogy elkészültét magánszemélyek és bankok szponzorálták... Minden vitrin alá ki volt írva, kinek köszönhetjük a gyönyörű kiállítást... Sírtam is egy kicsit, hogy ilyen mikor lesz Magyarországon??? Miután megvettünk vagy négy könyvet, ezek közül három leárazott 50 centes volt, még mindig esett az eső, úgyhogy a Münsterig jutottunk, mert azt azért szerettem volna megmutatni, meg hát az fedett hely :) Estefelé kicsit csendesedett az eső, így el tudtunk még menni a karácsonyi vásárra és mily meglepő, most Schokoapfel helyett sült sajtos-kolbászos zsemlét ettünk amolyan németesen :) Nagyon finom volt :)
Nuber szemináriumára együtt elkészítettük a handoutokat, jó volt az óra, még a polgárdi ezüst asztalról is szó volt.
Ma délelőtt fel kellett tennem Zolit a vonatra, amely kilenckor indult, én pedig mehettem ismét településrégészet órára.
A vadiúj csizmám sarka természetesen nem bírja a mozaikkockás utcák kiképzését, úgyhogy egy hét elteltével máris sarkaltatni kellett vinnem a helyi suszterhez, aki ráadásul nő :) Az már kevésbé tetszett, hogy mindezért 8 eurót kért el, de ha nem akarok mindig beázós cipőben járni, pengetni kell...
Csak hogy ne mindig a római leletekről tegyek ki képet, most az első képen egy őskori fonott kosár látható, a másodikon tausírozott kora középkori övveretek és egy gyönyörű maszkos fibula. A harmadik kép az egyik környéken talált villából származik, míg a negyedik ábrázolja a kis kedvenc millefiori tálat. Az utolsóelőtti az alemann kincstár.


És végül, kedves Ötzi:

Bienvenue á Strasbourg!

Tegnap, azaz december 9-én Strasbourgban jártunk. A város másfél órányira van Freiburgtól, és a történelme folyamán hol Németországhoz, hol Franciaországhoz tartozott. Jelenleg gyönyörű francia város, mely az Európai Unió számos intézményének ad otthont. Itt van többek közt az Európai Parlament és az Ombudsman is. Sajnos az időjárás nem nekünk kedvezett, mikor odaértünk folyamatosan esett az eső, úgyhogy "bemenekültünk" a Palais Rohan-ba, amely a régészeti múzeumnak is otthont ad (meg a szépművészetinek meg a képzőművészetinek...). Csodálatos kiállítás, a város római előzménye Argentoratum legiotábor és város, ennek a leletei töltik meg a vitrineket. Sajnos a tábornak látható maradványa nincs, mert Strasbourg folyamatosan épült rá korábbi előzményeire, viszont így maradhatott meg a tábor két legfontosabb útja, a cardo és a decumanus.
Mikor befejeztük a kiállításozást, végre az eső is kegyeskedett kicsit elállni, így megnézhettük a katedrális alatt megrendezett gyönyörű karácsonyi vásárt is. És hogy mondjak valamit a katedrálisról: lenyűgöző.... Óriási, nagyon díszes és egyszerűen lélegzetelállító, ahogyan a város fölé emelkedik. Strasbourg híres részét képezi a La petite France, azaz a kis Franciaország, mely Fachwerk-házaival igazi középkori hangulatot varázsol az Il mentén. A kistermelők karácsonyi vásárán mindenféle helyi terméket lehet kapni, sajtokat, amiből be is szereztem egy kisebb darabot, de van escargo pult is, ahol bizony éticsigából készült étkeket árultak. Sajnos elég rövid séta fért még bele a napba, egyrészt mert már sötét volt, másrészt meg mert folyton szemerkélt némi esőcske... De nem nagy a baj, mert én tuti viszem a hugomat is Strasbourg-ba :)
Ma már csak dolgozni voltam, meg órán, aztán Zolival könyvtároztunk kicsit, holnap meg ha minden jól megy akkor végre meg tudom neki mutatni Freiburgot is :D

Képek

Strasbourg, régészeti múzeum

Fibulák

Terra Sigillata

La petite France

Karácsonyi vásár
Sajtos és fűszeres pult

Escargot

Basel, Mainz, Kirchzarten...

Mikulás és Basel
Szerdán délután 5-kor megérkezett Zoli, sajnos már sötétben, úgyhogy a városnézés a karácsonyi vásárra korlátozódott :) De örültünk egymásnak és megvolt a mikulásos ajándékosztás. Megkaptam az anya által kötött gyönyörű pulóvert és a hugom által vásárolt csini felsőt is. Zolitól pedig stílusosan aszalt gyümölcsöt (csokit nem akart venni, nem értem miért :)) és egy nagyon szép gyertyát kaptam. Én pedig az ölébe borítottam a rengeteg szakirodalmat amit jártamban keltemben vásároltam :) Másnap, miután hazaestem Nuber előadásáról, ellátogattunk Basel-be, Svájcba, ami Freiburgtól mintegy egyórás vonatútnyira van, nekem pedig a szemeszterticket miatt negyedannyiba került a jegy. Nagyon megérte... Csodálatos város! Minden sarkon találni Victorinox bicska-boltot néha kissé különc és extrém kínálattal. A svájciak irtó érdekesek. Azon túl, hogy beszélnek németül, franciául, általában még olaszul is, van egy saját, kissé keverékre emlékeztető nyelvük. Mókás az utcán fel-felismerni, hogy ezt a nyelvet, habár nagyon hasonlít a franciára és a németre, mégsem értjük :) A Rajna halad keresztül a városon, partján egymást érik a szebbnél szebb ún. Fachwerk-stílusú házak. Ezek az épületek a középkor folyamán, főleg a 14-16. században voltak nagyon kedveltek ezen a vidéken. Egy kisebb mellékutcán felfelé vezet az út a baseli Münster-ig, amely egy olyan középkori katedrális, melynek a 9. századból van a legkorábbi előzménye. Az évszázadok során jól kinőtte magát, csodálatos templom lett belőle, mellette a Pfalz, egy kis kilátótér a Rajnára, a város másik felére és a hidakra. Lenyűgöző látvány! Külön kellemes meglepetés volt a katedrális kisboltjában ülő pénztáros néni, aki spontán megkérdezte magyarul, hogy magyarok vagyunk-e... Kiderült, hogy Magyarországon született és nagyon jól beszél magyarul :) Röpke városnézés után bevetettük magunkat a történeti múzeumba, amely egy szintén régi templomépületben kapott helyet. A főleg magángyűjteményekből származó kiállítási tárgyak között olyan extra dolgok is megtalálhatók, mint a carneol-ivókehely, vagy a mogyoróhéjba festett passió jelenet 1500-ból. Egy középkori freskósorozat a baseli haláltánc mókás jeleneteit örökítette meg. A falfestményeket szintén ebben a templomban találták. A téma kedvelt volt a középkorban, és az emberek halál utáni egyenlőségét szimbolizálta. A jeleneteket kis figurákkal tették szemléletesebbé a kiállításban. A karácsonyi vásár és kivilágítás millió turistát vonz a városba, a világ minden tájáról. A főbb tereket és épületeket égőkkel díszítették, így a város szinte fényárban úszik.
Mainz
Dec. 6-án pénteken Mainz-ba látogattunk, Rheinland-Pfalz tartomány egyik legszebb történelmi városába. Minket leginkább a híres RGZM, a Römisch-Germanisches Zentralmuseum érdekelt, ami a Kurfürliches Schloss-ban, a barokk választófejedelmi palotában kapott helyet. Mainz már a római korban is jelentős, Mogontiacum nevű város és legiotábor volt. A leghíresebb lelőhely Mainz-Weisenau, amit az ókorosok egy sisaktípusról is ismerhetnek :) Ennek a leletei azonban a mainzi Landesmuseumban vannak kiállítva, úgyis, mint a híres Jupitersäule. A város római kori emlékei közé tartozik a színház, melyet a vasútállomás építésekor sikerült megtalálni és most is ásatást folytatnak rajta, valamint a Hilton szálloda építésekor napvilágra került öt hajóroncs, melyeket a Schiffarts Museum-ban helyeztek el. Itt nem csak az aktuális leleteket lehetett megnézni, de a múzeum a római, főként folyami hajózás számos emlékét bemutatja. A városban született Johannes Gutenberg, akinek szobra van állítva az egyik téren, valamint múzeum is bemutatja az akkori könyvnyomtatást. A történelmi belvárosban sétálva az ember megcsodálhatja az 1600-as években épült Fachwerk-házakat, különösen a Kirschgarten híres és szép. Innen már láthatók a Kaiserdom, Mainz óriási katedrálisának tornyai. A három épségben megmaradt birodalmi dóm egyike, vörös homokkőből épült óriási templom, melynek előzményei szintén a korai középkorra nyúlnak vissza. Tövében rendezték be a karácsonyi vásárt, ahol meg kellett kóstolnunk a régió egyik hírességét, az almaborból készült forralt bort, amit szép, kék bögrékben kaptunk, melyeket természetesen haza is hozhattunk egyfajta szuvenírként :) Hazafelé menet sajnos már csak kívülről nézhettük meg a St. Stephan Kirche-t, melynek üvegablakait Marc Chagall tervei alapján készítették.
Kirchzarten, St. Joanneskapelle
Ma délelőtt Kirchzarten-ben jártunk. Már múlt héten bejelentettem a háziaknak, hogy most szombaton szeretnénk megnézni a templomot (katolikus), lehetőleg a falfestményekkel együtt. De amit láttunk, az felülmúlta azt, amit gondoltam... A pici templom mennyezete festett famennyezet, nagyjából a 18-19. század fordulóján készülhetett. A padláson pedig eredeti, 1500 körülről származó falfestmény-részletek maradtak meg. A szomszéd néni, Margaret, 76 éves és több mint 50 éve gondozza a templomot, takarítja, gyomlálja a kertet. Épp a padláson tett-vett, mikor a pókhálókat leszedve festmény nyomait figyelte meg. A régészek ki is jöttek, és megállapították, hogy a festmények mintegy 500 évesek, és Krisztus keresztről való levételét és siratását ábrázolják. Az alsó szinten két szentet, Szent Jánost és Szent Margaretet ábrázoló, ezekkel vsz. egykorú falfestmény is látható. A falon függő szentképet egy család ajánlotta fel a templomnak, ami csodás módon menekült meg egy árvíz alkalmából egy házból.

Apfelsaft by Familie Blattmann :)

Az elmúlt napokban semmi izgalmas nem történt, ha csak azt nem említem, hogy kaptam egy csekket Freiburg várostól, hogy fizessek szemételszállítási és kukabérleti díjat. Ez úgy nagy általánosságban nem lett volna akkora megrázkódtatás, ha az összeget nem látom rajta. Egy egyszemélyes háztartásra ugyanis évente 160 eurót kell fizetni. Ebbe beletartozik az, hogy a legkisebb kuka mérete 35 liter, és ebből a kukából kell legalább négy, hiszen nagyon szelektíven gyűjtjük a szemetet. Ehhez járul magának a szemétnek az elszállítási díja. Blattmannéknál Kirchzartenben 740 euró évente ugyanez a díj, úgy, hogy nekik nincs Biotonne-juk, hiszen a trágyadombon kiváló helyet talál a szerves hulladék. Emellett azt is elmesélték, hogy habár a szelektív hulladékgyűjtés azért van, hogy bizonyos anyagokat újra fel tudjanak használni pl. villamos-erőműveknél, az áram is egyre drágább és drágább Németországban. Az emberek nem értik, hogy ha már egyszer ennyi sokat fizetnek azért, hogy szétválogatva vigyék el a szemetet amiből áramot csinálnak, miért lesz mégis mindig drágább. Az én izgalmam ezzel véget ért, hiszen a főbérlőm magára vállalta ennek a gondját, mondván, nincs konyhám, miért fizessek hetente x darab 35 literes kukát amiben így igaza van, de az is igaz, hogy normál esetben az egyszemélyes háztartásért ennyit kell fizetni, az államot nem érdekli, hogy ki mennyi szemetet csinál és az megtölti-e a kukákat... Újabb izgalmam majd a villanyszámla megérkezésekor lesz...
Egyébként minden ok, bár az időjárás kissé szeszélyes, az átlaghőmérséklet 8-10 fok körül van, viszont cserébe sokat esik az eső, tegnap este meg ma délelőtt pedig orkános szélfújás társult még hozzá. Kirchzartent továbbra is imádom, Maria nagymama jóvoltából már négy üveg 100%-os almalé tornyosul a hűtőben, mert mindig a táskámba dug egyet mikor eljövök egyet a papának, egyet a mamának alapon :)
Ma még be kellene fejeznem a holnapi Beruf und Handwerk-re a referátumomat, de felröppent a hír, hogy esetleg elmarad az óra, ami így még megnehezítette a koncentrálást :) Egyébként pedig már nagy az izgalom, holnapután jön a pasim és addig még takarítanom is kell...

Schupfnudel - eine badische Spezialität

Nagyon enyhe idő van most Freiburgban. Mikor hazafelé tartottam, már jócskán lement a nap, de a hőmérő a városban plusz 8 fokot mutat. Josef felvilágosított, hogy nagyon ritkán szokott esni a hó, úgyhogy ha havat akarok látni akkor menjek a Feldberg-re, ami 1500 méter magas (Freiburg egyik nagy hegye), ott biztos van :)
Az ebéd egy igazi badeni étel volt, az ún. Schupfnudel, és ha minden igaz ezt most már nem értettem félre, bár a Schupf-ban nem vagyok egészen biztos :) Kis, két végükön csúcsosra sodort tésztácskákról van szó, amelyeket savanyú káposztával és szalonnával sütnek meg, és nagyon finom! Az otthoni elkészítésnek talán csak az szabhat határt, hogy nem tudom, lehet-e Magyarországon ilyen tésztát kapni... A megfázásomra is akadt egy német különlegesség, az ún. Salbei nevű gyógynövényből készített tea. Ez a gyógynövény Sabine-ék kertjében is terem, és egyébként már hallottam róla, mert többféle gyógyhatású készítményt is gyártanak belőle, mint pl a Salbei-bonbons. Az íze nem különösebben jó, viszont állítólag nagyon jó megfázásra, különösen ha az embernek fáj a torka.
Ma este hétkor találkozom Orsiékkal a Bertolds-on, megyünk karácsonyi vásározni és végre képeket is készíthetek :)

Neuss-Novaesium

Több dologra is sikerült az elmúlt fél órában rájönnöm. Ad 1: a gumicukor (savanykás almakarikák :D) 10x olyan gyorsan fogy, ha az orrom elé készítem a géphez. Ad 2: mindent le fogok borítan, ha az összes kajámat ami itthon van, ugyanoda készítem, a géphez. Ad 3: és még kövér is leszek mert folyton eszek...
Ma este 18:00 órától Michael Gechter tartott előadást a tanszéki könyvtárban. Egy kora római kortól létező Rajna menti limes-tábor, Neuss-Novaesium ásatásainak elmúlt 50 évnyi eredményét zsúfolta be két órába, igen élvezetesen. Nem mondom, hogy mindent értettem, de azért a power point is sokat segít ebben. Nagyon érdekes ásatási és kutatási beszámolót hallgatni egy olyan embertől, aki ezzel a területtel már 30 éve foglalkozik, számos publikációja született a témában.
Ismét megkíséreltem az új csizmámban a járást, ami ma azért már jobban ment, nem törte fel a lábam viszont még mindig szokatlan a hipermagas sarok :) Na egyszer csak sikerül "nővé" válnom :D
(és az utolsó almakarika is eltűnt a zacskóból... rejtélyes....)

Weihnachtsmarkt in Freiburg

November 26-ai kezdettel végre megnyílt a várva várt karácsonyi vásár három helyszínen Freiburgban! Sajnos képekkel csak később szolgálhatok, de ígérem bepótolom a hiányt :) Addig azért egy kis helyzetjelentés! Gyönyörű, gyönyörű és gyönyörű :) Ez a három szó jut az eszembe először. Az első pult, aminél megálltunk, az egy rózsás-bódé volt, a szó szoros értelmében. Csak rózsát lehetett kapni, de azt minden mennyiségben. Volt shea-vajas hidratálós rózsagolyócska amit fürdővízbe kell pottyantani és az ember lánya finom illatos lesz tőle :) Rose-törtchen, amik kis tortácskára hasonlító, egy szem szárított rózsabimbóval díszített habfürdők.
Többek közt azért sem tudok képeket feltenni, mert mi is csak futólag láttuk Orsival amikor csizmát venni mentünk be a városba. Azért egy-két dolog minket is megfogott már első pillantásra is :) Rögtön az első a Glühwein-os kicsiny bódé, ahol isteni forralt bort lehet inni (persze ez már kipróbálva ;)) és ha megtetszett a külön erre az alkalomra készített karácsonyi freiburgos üvegbögre, haza is lehet vinni. Ha nem, akkor visszavíve visszaadnak az árból 1 eurót! Hugom találó megjegyzése szerint otthon még a műanyag poharat is vissza kell vinni :)
Egy kicsit beljebb hatolva a régi városháza felé, a vásár kiterjed, az összes fán égők csillognak és mindenféle finomságokat ehet az ember. Kartoffelpuffer névre hallgató tócsnit sütnek csodás illattal, kemencés lángost és persze az elmaradhatatlan édességeket. Aszalt gyümölcsök, méz és viasztermékek, fából és nádból készült karácsonyi témájú díszek, üveggömbök és még ki tudja mik.... A kedvenc bódém persze a csokis volt, ahol öklömnyi almákat szúrnak hurkapálcára és jól megmártogatják tejcsokiban.... és ugyanezt a banánnal is! Orsival mint a gyerekek, tágra nyílt szemekkel néztük a sok csodát, amik méltán teszik nagyon híressé a német városok karácsonyi vásárait!

A következő részek tartalmából:
Jövőhéten Mikulás alkalmából megérkezik Zoli (első aki meglátogat a messzi Németországban :)), szegény halványan már tiltakozott az előre a nyakába zúdított programajánlatomtól de az neki sem volt ellenére, hogy pénteken Mainz-ba menjünk megnézni a híres Römisch-Germanisches Zentralmuseum-ot (RGZM) ;) Meg persze a városról sem azt hallottam, hogy az emberek inkább menekülnek, hogy ne is lássák :D Mainz szülötte többek közt Jan Gutenberg, akinek a nyomtatott könyveket köszönhetjük, és persze mint mindenhol, itt is nagy karácsonyi ünnepségek vannak. Tervezett turné Strassbourg francia város, ami ráadásul még közel is van, alig 50-60 km, szintén lélegzetelállító látnivalókkal.
A héten most sokat kell könyvtáraznom is, hogy haladjak a kiselőadásaimmal és a majdani beadandó dolgozataim anyagával. És persze a szakdogámhoz sem árt kicsit körülnézni!

Frankfurt am Main és a saalburgi limes castellum

Péntek-szombaton került megrendezésre a már régen várt és emlegetett tanszéki kirándulás. Reggel 7-kor indultunk útnak egy klassz kényelmes busszal Frankfurt am Main felé, hogy megnézzük a régészeti múzeum új leletekből készített kiállítását. Az út kb. 3 és fél órás, és nem különösebben érdekes, mert végig autópályán mentünk és nem volt nagy kilátás. Az idő sajnos pénteken elég pocsék volt, így Frankfurtból mint városból sajnos nem sokat láttam... A Paulus Kirche-nél szálltunk le, így azt sikerült kívülről megnézni, aztán elmentünk a Technisches Rathaus-hoz, amelyben egy kisebb restaurátor-műhely és afféle KÖH működik. Délben ebédelni mentünk, a tanárok a drágább pizzériát választották, a csóró diákok inkább döneresnél ebédeltek :) Később benéztünk a frankfurti dómba, a St. Bartholomäus-ba, ami valójában nem is dóm hanem egy katedrális. A helyén már 500 körül építettek egy merowing építményt, majd egészen a 19. századig folyamatosan bővítgették, egyébként pedig gótikus stílusú.
A régészeti múzeum egy nagyon régi kolostorépületben kapott helyet, ami már kívülről is lélegzetelállító volt. Belülről pedig egy nagyon igényes kiállítást nézhettünk meg, korszakok szerint haladva, a vitrinekben nagyon szépen megvilágított tárgyakkal és sok rekonstrukcióval együtt. Persze minket leginkábbis a római kor érdekelt. A római korban ugyanis Frankfurt egyik lelőhelyén, Hedernheim-ben kerültek elő egy város, Nida maradványai. Ezeknek az ásatásoknak az eredményei voltak kiállítva. Rengeteg Terra Sigillata edény, üvegek, mécsesek. Az egyik kedvenc leletem egy téglatöredék volt, melyre szerelmes levelet karcoltak :) Nagy népszerűségnek örvendtek a teljes épségben megmaradt bőrszandálok, melyek a kútleletek közé tartoznak, és ezért tudtak ilyen jól fennmaradni. Bár a totális elolvadást ilyen szempontból Saalburg hozta... Rengeteg ékszer, hajtűk, emailos fibulák láthatók kis ládikákba rejtve. A lelőhely egyik pontján egy halomba dőlve sok oszlopot találtak, amelyeket a római főistennek, Juppiter-nek szenteltek. Ez a kiállítás egyik fő attrakciója. A katonai sisakok és arcmaszkok pedig azért voltak nagyon népszerűek, hiszen ezekről már tanultam a hadtöri félévben :) Nida-ban természetesen egy egész Mithraeum is előkerült. Ez a perzsa "napisten" kultuszának a szentélye domborművekkel és szobrokkal. Amennyi időt itt el tudtam volna tölteni...
Az estét Bad Homburg-ban, egy Victoria nevű hotelben töltöttük, ami nagyon szép és kényelmes volt (a reggeli szabadon választós és önkiszolgálós volt, úgyhogy csomó nutellát ettem), majd másnap délelőtt 9-kor indultunk tovább Saalburgba, hogy megnézzük azt a limes castellumot, amit a 20. század elején egyedüliként újból felépítettek Németországban. Hát lenyűgöző volt... A vitrinek egyébként is roskadásig voltak leletekkel, hát még, ha hozzávesszük magát az erődöt és a limes megmaradt szakaszát... Álom a régészek számára! Az építmény maga négyszög alakú, volt egy korábbi kisebb periódusa fából és földből építve, majd kr.u. 120 körül kőbe átépítették és kibővítették. A tábor körül egy kis faluszerű települést is sikerült feltárni, itt laktak a katonák hozzátartozói. A maradványokra aztán a 20. század elején II. Vilmos német császár (utolsó) támogatásával L. Jacobi építette fel a ma is látható múzeumot az összes egykori épülettel együtt. A tábor területén mintegy 99 kút került elő, mind ugye igencsak gazdag leletekkel, hiszen az ilyen közeg az egyébként pusztuló szerves anyagokat, mint a fa vagy a bőr konzerválja. Nem minden kutat használtak egyidejűleg, csak ugye mindig újakat ástak és a feltárások során mind elő is került. A kiállított tárgyak nagyrésze a Horreum-ban, azaz az egykori raktárépületben kapott helyet, de a többi kisebb helység is szépen be van rendezve. Találunk itt barakkokat emeletes ágyakkal, de itt van az egyik közeli erődben talált falfestmény is, mely mitológiai jelenetet ábrázol.
A tábor körül persze kisebb sétával elérhető a Taunus-Wetterau limes megmaradt sánca egy rekonstruált paliszáddal együtt. Az egész akkora élmény volt, hogy azt nehéz lenne leírni! Szerintem el tudtam volna még bámészkodni egy ideig...
A nap befejezéseképp hazafelé menet megálltunk Lorsch-Königshalle-nál, ahol néhány karonling kori (8-9.sz.) épületet néztünk meg. A kis tornyos építmény felső szintjére csigalépcső vezetett egészen egy kisebb méretű teremig, ahol eredeti középkori falfestmény-maradványok ejtették ámulatba a sok régész-tanoncot :)

Képek
Régészeti Múzeum, Frankfurt
Falfestmény Nida-ból:

Bélyeges téglák:
Saalburg
Ablaküveg:

Arcos urnák:

Lábbelik:

Falfestmény egy közeli limes-erőd centurio-lakosztályából:

Mécsesek:

Lorsch-Königshalle

Uniseum, Freiburg

A rómais tanszék mára is kis múzeum-látogatást szervezett, méghozzá az egyetem saját múzeumába, mely így Uniseum névre hallgat. Rendkívül jól szervezett, érdekes kiállítást lehet itt látni, tulajdonképpen az egyetem történetét és a hallgatók életét mutatják be a tárlók és kísérleti eszközök. Az épület alsó része, egyfajta pince az egyetem egyik legrégebbi emléke, a tulajdonképpeni 12. századi utcarészlet ugyanilyen korú falakkal. Nagyon izgalmas, hogy milyen szépen megmaradtak ezek az építmények és, hogy ma is sétálgathatunk az egykori utcafelületen :) a következő termek egyikében anno borospince működött, az intézmény saját bortermeléssel is foglalkozott többek közt, a címkén a Baden felirat olvasható. Fölfelé haladva kronologikus sorrendben követik egymást a kiállított tárgyak és épületelemek. Megtekinthető a régi iskolapad, és azt is megtudhatjuk, hogy az egyetemet 1456-ban VI. Albrecht alapította, az ő nevéből származik az Albert (Albert-Ludwigs Uni) is. Kezdetben a professzoroknak mindössze 12 tanítványuk volt, mondván, hogy Krisztus is csak 12 embert tanított egyszerre :) A felső szinten azokat a talárokat nézheti meg az ember, amelyet a késő középkorban és a kora újkorban viseltek, a hagyomány pedig a diplomaosztó erejéig máig fennmaradt. Minden karnak más-más színű selyemsál dukál, ami egyben szimbolikus jelentőségű is. A lila talár a teológia karé, a vörös a jogászoké, a kék az egészségügyé, a zöld a természettudományoké, a sárga pedig a filozófiai karé (azaz bölcsészek ;)) Mária Terézia adományozta azt az arany láncot, ami a mai napig része a hagyományos rektori viseletnek. A XIX. század elején az osztrákoktól a badeni hercegség, így az akkori badeni herceg, Ludwig irányítása alá került a város és egyeteme. Az ő nevéből ered az intézmény másik neve. Ludwig saját magát rektorrá neveztette ki és egy díszes, rektori székkel ajándékozta meg egyetemét. A mai rektornak tehát igen híres elődei vannak :)
A második világháború alatt a város és az egyetem is jelentős pusztítást szenvedett el, az épületek majdnem 80% lett semmivé.
A múzeum további részein a különböző karok egy-egy jellegzetessége látható, pl. annak a koponyagyűjteménynek néhány darabja, mely most az antropológiai intézetben található és mintegy 3000 darabot számlál. Érdekes "játék" egy műtéti szimulátor (chirurgie, sajnos nem értek hozzá úgyhogy az orvosoktól előreis elnézést.........) ami két karból és egy középső kamerából áll. A lényege az, hogy mindössze három apró vágással lehet mindenféle belügyi dolgot elintézni, mert a két szélső kar végén csipeszek vannak, a középsőn pedig egy lámpa és egy kis kamera, melynek képét egy számítógépen láthatjuk. A feladat nagyon mókás. A doboz belsejében kis emberke áll, kocsijában apró levélkékkel. Ezeket a pici leveleket kell a csipeszek segítségével a pirinyó postaláda aprócska nyílásába helyezni... Persze nem próbáltam, de minden elismerésem a sebészeké és a belgyógyászoké ;)
Az egyik sarokban aztán a régészeti intézet is képviseltette magát, méghozzá a tanszék saját ásatásának, a Heitersheimi villa feltárásának képeivek és ineteraktív animációival.
Ezen kívül számos terület bemutatását öleli fel a kiállítás, ami még nagyon tetszett az egy középen elhelyezett számítógép, amin az ember mindenféle német tájszólásokat hallgathat meg, melyet néprajzi gyűjtők rendszereztek.
A freiburgi Albert-Ludwigs Universität az első Németországban, mely ilyen múzeumot szervezett. A kiállítások 2004 nyara óta látogathatók.

Viva Españaaaaa!

Utazás
November 16-án pénteken indultam Spanyolországba, hogy meglátogassam Valenciában erasmusoskodó Gábor barátomat. Nem volt épp bonyodalommentes az eljutás. Több mint egy hónappal ezelőtt vettem jegyet a Germanwings nevű légitársaság honlapján a repülőre, ahol szerettem volna igénybe venni egy nagyszerű lehetőséget, név szerint a Rail&Fly Ticket-et (RFT). Ennek az lett volna a lényege, hogy akciós áron mehetek vonattal Stuttgartba a reptérre, majd 20-án vissza is. A gond ott kezdődött, hogy kiderült, rossz email-t küldtek el nekem, melynek következtében nem tudtam letölteni a jegyemet és így ezt a DB nem tudta elfogadni.
Miután ráadásul még az is kiderült, hogy az első pénteki vonattal sajnos nem érem el a repülőmet (10:00, Stuttgart), egy negyed 1kor induló sokátszállásos vonattal kell mennem, ami a tervezett szerint így is csak reggel 8-ra érne el a reptérre, pedig az út mindössze kétórás....
Ennek tetejébe kezdődött el csütörtökön délután a német vasutassztrájk, ami nem lehetett tudni, hogy mennyire érinti az általam érintett vonatokat...
Szóval kipihenten (egy percet sem aludtam) és jó kedvvel (nem tudhattam, elérem-e egyáltalán a gépem) indultam útnak éjfélkor, hogy a negyed 1-es vonatot elérjem Offenburgig. Ezzel nem is volt gond, majd Offenburgban hajnali 1kor megérkezvén (tök sötét, mínusz 2 fok és zárva a resti) vidáman bevetettem magam egy kis (fűtetlen) váróba, hogy eltöltsek mintegy 3 és fél órát a következő vonat indulásáig (a székek szemből U alakúak, hogy aludni se lehessen).
Négy óra ötven perckor begurult a vonat, melyre helyből felpattantam (a tagjaim teljesen lemerevedtek a több órás mínusz fokos várakozásban) és Karlsruhe-ig utaztam.
A pályaudvaron kiderült, hogy a sztrájk miatt két csatlakozó stuttgarti vonatomat is törölték, így eleve 37 perc késéssel indultam Stuttgart vasúti pályaudvar felé, ahol a helyi S-bahn-nal (ami egy metrószerű gyakran közlekedő vonat) juthattam el a reptérig. A kedves sztrájkoló német vasutasok miatt az S-bahn mintegy félóránként járt, a peronon pedig nem lehetett elférni annyian voltak. Tekintettel arra, hogy ekkor már háromnegyed kilenc volt, olyan hangulatban voltam, hogy ha nem férek fel az S-bahn-ra (a következő fél 10-kor indul és 10-re van a reptéren), akkor valakit biztosan kirángatok belőle... Mondanom sem kell, hogy ez a vonal az egyetem felé közlekedik, így a sok diák hasonló kedves gondolattal méregethette egymást. Megindult a küzdelem a helyekért, én ráadásul bőrönddel, nagyon megszerettettem magam a stuttgarti egyetemistákkal. Végre, 9 óra 6 perckor sikerült elérnem a reptérre, ahol villámgyorsan becsekkoltam, magamba tömtem némi kaját és kutyafuttában még megérdeklődtem a Germanwings-től a RFT sorsát. Természetesen nem tudtak érdemben segíteni, hiszen ezt a számítógéppel kellene megbeszélni, csak én tudom kinyomtatni a saját jegyemet, ők a gépen korlátozott dolgokat tehetnek. Szerencséjükre már nagyon fáradt voltam ahhoz, hogy rájuk borítsam az asztalt, de helyes kis panasz-szöveget fogalmaztam magamban a feljelentéshez. A repülő 11:30-kor érkezett meg Barcelona fölé, ahol olyan látvány tárult a szemem elé, amit sosem fogok elfelejteni!
BCN
Gábor persze szintén tűkön ülve várt már a reptéren, miután kihámoztuk magunkat egymás nyakából, elindultunk a hostel felé, ahol egy éjszakát töltöttünk. A hostel egy pálmaliget mellett, a város központjában található, így igen kényelmesen utazgathattunk amerre akartunk. Benéztünk a helyi piacra, ahol a kínai gagyi mellett mindenféle tengeri herkentyűkkel és csodás gyümölcsökkel megrakott pultok voltak. Első utunk a katalán régészeti múzeumhoz vitt, ahol legalább kiélhettem magam :) A Szépművészeti Múzeum gyönyörű épületétől kilátás nyílt a város nagy részére, még a tengerpartot is látni lehetett. Az idő gyönyörű volt, és szerencsére csak 6 körül kezdett sötétedni, így elég sok mindent láthattunk. A Sagrada Familia-hoz sajnos már csak este értünk el, és eleinte kivilágítva sem volt. A kísérteties látvány ellenére engem mégis inkább egy nagy grillázstortára emlékeztetett, a templom tornyain mintha cukormáz csordogált volna, olyannak hatottak a díszítések. A kivilágítás után már jobban látszódott mindez. A templomot Antoni Gaudi tervei alapján 1883-ban kezdték építeni, majd a spanyol polgárháború alatt a tervek mintegy fele, a műhely és a templom egy része is elpusztult. Az épület nem készült el Gaudi haláláig, így évekig befejezetlenül állt, majd nagy pályázatok kiírásával elkezdték befejezni, ami még elég sokáig el fog tartani. Nehéz leírni az élményt, amit a templom ad, különös, teljesen szokatlan és gyönyörű. A belseje is egyelőre építkezés, de azért a felső pillérek, oszlopok különlegessége, valamint a színes üvegablakok nagyszerű látványt nyújtanak.
Sajnos, mivel a buszunk hamarosan indult Valenciába, csak gyors látogatást tehettünk a Güell-parkban, ami szintén Gaudi műve. Elképesztő fickó lehetett :)
Valenciába az út 4 és fél óráig tartott. Lankás dombok, mindenütt mandarin és narancs ültetvények, olajfák mellett mentünk el, és nem hagyhatom ki a jellegzetes mediterrán villákat sem.
Valencia
A szombat esti bulin a fiúk lakásán rendkívül színes volt a társaság, a szó szoros értelmében :) Néhány náció a teljesség igénye nélkül: magyar, cseh, francia, belga, spanyol, filippino, venezuelai, columbiai, német, perui......... és még sokan mások ;)
Vasárnap, mivel az előző napi bulit ki kellett kissé heverni, csak délben indultunk útnak, hogy megnézzük a tengerpartot és a város többi részét. A tengerpart egy sétánnyal kezdődik, amit pálmafák szegélyeznek, a bejáratnál rögtön meg lehet kóstolni a jellegzetes spanyol italt, az horchata-t, ami a chufa nevű fa mogyoróra emlékeztető gyümölcséből készül. A horchateriák(mint a cafeteria :D) Valenciában már nagyon régtől nagy népszerűségnek örvendenek. Ahhoz sajnos már a tenger hőmérséklete nem volt elég, hogy meg is fürödjek (bár a kinti még mindig 24 fok volt) de lábat lógattam és kagylókat is szedtem a partján :) Este jártunk egyet Valenciában, a városban, ahol a gyönyörű főleg világos színű épületek között itt-ott pálmakertek húzódtak, majd eljutottunk a Plaça de la Mare de Déu nevű térre, ahol láthattuk azt a templomot, ahol a reconquista után először tartottak misét.
A valenciai katedrálist 1262-ben kezdték építeni. A városban egyébként sok helyen maradt meg a középkori városfal, valamint két helyen annak kapui is láthatók.
Külön érdekesség még, hogy a Turia nevű folyót, mely a városon haladt keresztül, a sok árvíz miatt elterelték, és régi medrében parkokat alakítottak ki csodálatos növényekkel.
Sagunto
Hétfőn délelőtt a római kori város, Saguntum mai formáját, Sagunto-t (katalánul Sagunt) néztük meg, mely mindössze fél óra buszozásra van Valenciától. Persze amilyen az én formám, pont a hétfőt választottuk, amikor tudhattam volna, hogy a múzeumok zárva vannak, de nem volt nagy érvágás, tekintve, hogy a város jóformán folyamatosan épült rá a korábbi periódusokra, így az utcákon sétálva itt-ott belebotlunk néhány régi emlékbe :) Legelőször említésre méltó a porticusos tér (Plaça Major), ami a középkorban a település kereskedelmi központjaként üzemelt, de a felhasznált oszlopkból és a tér alakjából ítélve a római Forum is ilyen lehetett. Elképesztő módon a ma is használt épületek oszlopai a legkülönbözőbb korokból származtak, voltak római, középkori és teljesen újkori oszlopok is vegyesen. Ez egyébként jellemző volt az óvárosra, hogy a régi épületeket ma is lakják, még akkoris, ha már majdnem rájuk szakad....
Saguntum legszebben megmaradt római épülete a Theatrum, egy félszínház, melyet a város feletti sziklás dombba vájtak bele. Az építményt "sajnos" a modern korban valószínűleg használat miatt teljesen átépítették és felújították, így a régi padsorokból alig látszik valami. De azért így is lenyűgözött. Nem hagyható ki a felsorolásból a Diana-templom sem, ami állítólag az I. század remeke, bár az állapota elég elkeserítő volt, összesen egy fal, aminek az alja antik (nagyméretű kváderek), a közepe középkori (kő és tégla), a teteje pedig mai (tégla). Sagunto-ban szintén találunk egy elterelt, netán kiszáradt (?) folyót, aminek a medrében egy római kori híd két pillérének valamint az egyik hídfőnek a maradványai láthatók. Állítólag valahol egy aquaeductus (római vízvezeték) romjai is megvannak még, ám azt hosszas sétával sem találtuk meg. Az egyik utca mentén az amphitheatrum kapuja is elvileg látható, de ha az a körbekerített építkezés volt az, amit azon az utcán láttunk, akkor csak elvileg. A város fő látványossága mégis a domb tetejére épült, óriási mór erődítmény, amelyet a muszlimok a VIII. század környékén építettek. Ekkoriban volt ugyanis az Ibériai-félsziget iszlám megszállása, melyet hosszú évszázados harcok során sikerüt csak leverni. A félsziget "visszavétele" a muszlimoktól a reconquista. Sagunto egyébként tele van templomokkal, csendes kis utcákkal, gránátalma és pálmakertekkel, ugyanakkor a város modern részében nagy a pörgés, számos bolt és forgalmas utca található. Ideális tehát, hogy ideköltözzek ;) Az emberek nagyon kedvesek voltak, mikor látták, hogy kissé tanácstalanul böngésszük a térképet, többen is odajöttek, hogy megmutassák nekünk, merre van a "castello" :) Egy helyi étteremben ebédeltünk mindenféle tengeri bigyókból készült ételt, tintahal karikákat, "gamba" nevű rákot, kardhalat. Azért ebből a kardhal ízlett a legjobban :)
Estefelé indultunk vissza Valenciába, de még a buszmegállóban összefutottunk két fickóval, akik meghallván beszédünket, bemutatkoztak, hogy ők is magyarok :) Kicsi a világ. Este Gáborral a tengerparton az egyik étteremben vacsoráztunk, a helyi híres paella Valenciana-t. Isteni finom volt! Mikor visszaértünk a lakásba, még beszélgettünk kicsit Honza-val (cseh) majd két óra alvás után útnak indultunk a buszmegálló felé. A busz BCN-be négykor indult, így el kellett búcsúznom Gábortól és Valenciától (meg a pálmáktól, tengertől stb stb...) és szomorkásan indultam "haza" Németországba :)
Képek
Gyümölcsösstand a barcelonai piacon:

Halas stand ugyanitt:

Ízelítő a barcelonai múzeum tárlataiból:

Barcelona látképe a Szépművészeti Múzeumtól:

Valencia:

Valencia katedrálisának tornya:

Horchateria Valenciában: