Halloween

Az alkalomhoz illően, az időjárás szinte naponta vált a nagyon hidegről a meditárrán őszbe és vissza, ezért tegnap megfagytam hazafelé jövet a kis dzsekimben, ma viszont már úgy sütött a nap, hogy szinte nem is kívánkozott rám. A mai egyetemi napom is jól alakult, megpróbáltam újfent beülni Sebastian Brather professzor úr órájára, ami megint nem volt kiírva a terem melletti órarendre, amit minden héten aktualizálnak. Ellenben ez alkalommal úgy döntöttem, várok még egy kicsit, hátha kiderül valami. Jól tettem, bár óra így sem volt, ellenben megjelentek az órára járó diákok is, akik állították, hogy ezen a héten elvileg már kell hogy legyen előadás. Ám fél óra várakozás után sem történt semmi, úgyhogy mindenki visszaszállingózott a saját tanszékére. Én úgy döntöttem, mivel jövő hétre három német cikket kellene elolvasnom (egyik Rainer Christlein Besitzabstufungenje... a népvándorláskorosok ezt biztosan vágják), elmegyek a népvándorlós könyvtárba és tájékozódom kicsit. Az ajtón itt is csak chipkártyával lehet bemenni, de szerencsére nem külön kell kártyát szerezni, hanem az uni-card regisztrálásával ezt meg lehet oldani. Jövő héten már a saját kártyámmal is be tudok majd menni. Ebédre a szaktársak elhívtak ebédelni egy kis vendéglőbe (marha drága volt, pedig tényleg nem volt puccos... ilyenek az árak) és nagyon jól éreztem magam velük, sokat segítettek a németemben és magyar kifejezéseket kérdezgettek.
Mivel úgy emlékeztem, hogy edényes óra ma nem lesz, úgy döntöttem, hogy ezt tényként kezelem (jójó, mondjuk ki, ellógtam az órát) és elmentünk Orsival sétálni meg csizmát nézni. Elnéztünk a Fischerau nevű kis utcához, ami a Gewerbebach nevű patak mentén található és nagyon jól néz ki.
Este pedig ha minden igaz, Halloween party lesz a StuSie-n... Majd kiderül ;)

Kirchzarten

Az igazi, hamisítatlan hegyvidéki élet :) Talán ez jellemzi legjobban mai kis kirándulásunkat. Kirchzarten egyszerűen lenyűgöző, a Hochschwarzwald egyik kis városkája, melyet minden évben ezrek keresnek fel a hegyeket járva, túrázva. A város egyik híressége az a kelta oppidum, amelyet Tarodunum-nak hívtak, és a környékbeli kelta pénzverés egyik bizonyítéka az innen előkerült számos érem és egyéb lelet. Sajnos az oppidumnak látható nyoma a helyiek szerint nem nagyon van, csak az ásatások derítették fel a hollétét, viszont a Rathaus közelében egy múzeumban a leletek megtekinthetők. A vonat a semesterticket-tel természetesen ingyen volt, és olyan panorámában lehetett részünk ami lélegzetelállító volt. Sajnos fényképeket elmulasztottam készíteni, mert bent felejtettem a házban a gépem.
A munka a lovak körül, istállótakarításból, a lovak kiengedéséből és etetésből áll. Mindez festői környezetben, friss levegőn igazi kis szanatórium ;) A család, akik a lovardát működtetik főképp bértartással foglalkoznak, de a hölgy gyerekeket lovagoltat ill. nemsokára felnőttek is jöhetnek ide lovagolni tanulni. A lovak gyönyörűek és nagyon barátságosak, szinte mindig kint vannak a legelőn, csak az időjárás szabja meg, hogy mikor kerülnek vissza az istállóba. Óriási területről van tehát szó, a zöld rétek mögött pedig egymást érve a Fekete-erdő hegyei láthatók. A munka persze szerencsére nagyon szabad, amikor tudok jövök, amikor nem tudok nem jövök, nem köt szerződés és bármely délelőtt azonnali fizetéshez jutok 2 órai munkával. A mai napért meg is kaptuk már a fizunkat :) Szóval nagyon jó volt, igazi állatbarátok a tulajdonosok. Legközelebb pénteken megyek, és remélem hamarosan lovagolni is lehet majd.
Munka után kis kávéra invitáltak be a nagymamához, aki tortát sütött, úgyhogy megkóstoltuk az isteni német "russische apfeltorte"-t :D Az épp itt tartózkodó Svájc-ban lakó rokonoktól egy zsebnyi svájci csokit kaptunk ajándékba... Attól tartok, hogy mély addikcióm alakult ki az édességek iránt...
(persze alkalomadtán a lovakról és a látványról is közlök képeket )

Stadtgarten

Ígéretemhez híven ismét kimentem edzeni a Stadtgarten-be, fényképezőgéppel felszerelkezve. Az idő egyébként egészen ideális, nem túl hideg, meg edzés közben amúgyis az összes pulcsi lekerül rólam. A park nagyon csendes, alig egy-két ember állt meg bámészkodni, a bokrok olyan jótékonyan eltakarnak, hogy a többiek észre sem vesznek. A Seilbahn egyébként most nem működik, sajnos nem értettem a kiírást, hogy miért, viszont gyalog is fel lehet kapaszkodni a Sclossberg-re. Egyik hétvégi program ez lesz.
A nap másik nagy eseménye ismét kissé krízisként ért. Elmentem ugyanis a Karstadt-ba vásárolni. Ez az óriási bevásárlóközpont nagyon közel van hozzám, mondhatni egy utcával beljebb a városban és egyszer már jártam ott, de az élelmiszer-részlegét még nem sikerült felfedezni. Szerintem jobb volt amíg boldog tudatlanságban éltem..... Az még hagyján, hogy minden tele van a legjobbnál is jobb kajákkal, de ami a bejáratnál fogadott az több volt a soknál. Csoki-hegyek húzódnak a bejárattól egészen a salátás és sajtos pultokig, roskadásig tömve a legfényűzőbb, legkrémesebb csokoládékkal. És ez nem vicc. Ezek hegyeket építettek táblás csokikból, sütikből, cukorkákból. Még most is felmegy a vérnyomásom ha rágondolok..... Aki szereti az édességet az átérzi ezt a kínt amit átéltem. A gumicukrok elképesztő jó áron vannak, egy nagyobb csomag Haribo 200 ft-nak megfelelő euró, míg egy kindertojás mindössze 120 ft-ba kerül........ Miután sikerült kitépnem a kezemből egy üveg nutellát és két tábla csokit és visszaraknom őket a polcra, pánikszerűen menekültem ami nem volt kis teljesítmény a hosszú csokispultok mentén... Végül sikerült csak egy zacskó gumicukorral távoznom. A helyzetet súlyosbítja, hogy délelőtt Lajos felvilágosított, hogy Svájcban ez még rosszabb lesz, mert ott még őt is meghatották (pedig utálja az édességet) a csokoládés kínálatok... Még szerencse, hogy Orsi fogorvos ;) Vajon direkt intézte valaki ezt el odafönt, hogy Csokiországba kerüljek???

Taiji és a kacsák

Olyan helyen edzetteeeeem!!!!! Még mikor ideérkeztem, akkor kifigyeltem a térképen, hogy nem messze a lakásomtól van az ún. Stadtgarten nevű park. El is mentünk Orsival megnézni, igen helyeske kis mező, jó kevesen vannak, nagyon csöndes és kellemes. Persze a park egynegyedét sikerült így jellemeznünk.....
Ma kimentem edzeni, és már jó fél órája gyakoroltam, amikor meghallottam a csobogást. A hátam mögött pár méterre egy kis tó van kialakítva, csak a bokrok eltakarták. Gyönyörű és tele van kacsákkal!!! Annyira fellelkesedtem, hogy holnap is kimegyek edzeni és akkor már fényképezőgépet is viszek! :)

Kocka

Nagy újság: megkaptam a diákigazolványom!! Csak alig sikerült elírni a nevem, úgyhogy elégedett vagyok ;) Azon melegében szerettük volna Orsival a mensát is kipróbálni, ahol én már egyszer jártam de annyira tátva volt a szám a csodálkozástól, hogy meg kellene győződnöm mégegyszer, igaz-e. Ám Németországban nem megy olyan könnyen az ételhez való hozzájutás. Készpénzzel a mensán nem lehet fizetni. Van helyre kis automata, tessék használni (a gépek szerintem itt már átvették az uralmat...), az uni-cardot, mint egy kis bankkártyát, pénzzel kell feltölteni, majd a pénztárnál egy leolvasó-terminál érzékelőfelületére helyezni, és az okos kis szerkezet levonja az összeget. Az automatába azonban készpénzt nem lehet helyezni. Az egyetlen lehetséges megoldás, az EC-karte, ami tulajdonképpen bármilyen, német bank által kibocsájtott bankkártya. Az a szerencsétlen éhező diák tehát, akinek momentán nincs EC-kártyája (pl. én) nem étkezhetik az amúgy neki kitalált mensán.
Elindulunk tehát a Deutsche Bank-hoz számlát nyitni. Igaz, hogy számla van már kettő, nem baj, majd gyűjtöm a bankkártyákat. Asszem ilyen Guiness rekord még úgysem volt. A bankban azonban a kedves, mindig mosolygós információs hölgyike közli, hogy momentán mindenki olyan elfoglalt, hogy senkinek sincs 10 perce nekem számlát nyitni, de ha megjelenek hétfőn, pontosan délelőtt 10-kor, akkor a rendelkezésemre állnak. Ezek nem őrülnek meg a sok szabálytól???
Így tehát szokás szerint marad a Döner, amit ugyan nem egy teljesen automatizált tálcaelvevős konyhán kapunk meg, de ár szerint éppen annyi, mint a mensa.
A reggeli kis jelenet sem volt semmi... Miután rájöttem, hogy nem az én 20 nm-es lakásomra találták ki a szelektív hulladékgyűjtést, kénytelen voltam legalább a papíros és a műanyagos zsákokat a folyosóra száműzni azon egyszerű és profán okból, hogy ki tudjam nyitni a konyhaszekrényemet... Persze mondanom sem kell, hogy 10 perc múlva csöngetnek, az ajtó előtt pedig kedves szomszédom fejcsóválva nézi a zsákokat. Ez így nem lesz jó, mondja, hiszen a kukászsákok elcsúfítják a folyosó amúgy tüchtig szépségét. Én ártatlan szemekkel bámulok rá, mutatva a zsebkendőnyi konyhát, hogy sajnálom, de nem férnek el a lakásba. Szemén megcsillan a felismerés, hogy ahhá, hát ez az oka... (ekkor én már a sírás határán lavírozok...) Pár perc gondolkodás után boldogan elrohan, hogy majd megkérdezi, hová lehetne tenni ezeket a zsákokat. Remek...
Mellesleg betéliesítettem egy csodaszép télikabáttal és egy hozzá illő sállal a C&A-ból, melyekért összesen alig fizettem 40 eurót.
A nap jelszava szerintem találóan: a kocka

Mittwoch...

Az első órám elmaradt, így elmehettem az ikeába, és végre beszereztem a főzéshez szükséges néhány eszközt. A télies zimankó egész nap kavarta a faleveleket az utcán, az emberek jól beburkolóznak a kabátjukba. Már ha van nekik... (nem úgy, mint nekem).
A mai rómás órát Frau Tomasevic tartotta, akinek még akkor is hallani lehetett volna az akcentusát, ha nem vallotta volna be, hogy cseh. Mindenesetre ismét hárman ültünk az órán, és kíméletlenül kiadta nekem az amphorákat feldolgozásra, előadásra, majd egy apró min. 30 oldalas házidolgozatocska megírására. Nem volt mentségem, hogy még nem nagyon értem a nyelvet :)
Az óra egyébként nem különösebben volt nehéz, mert azt hiszem, hogy ez BA-soknak van, tehát csomó olyan dologról volt szó, amit nekem már illik tudnom. Először igen meglepett tegnap Nuber szemináriumán az, hogy mikor a tanár befejezi az órát, és persze ha az a hallgatónak tetszett, akkor hangosan kopognak az asztalon. Ez ma is megtörtént, és már némileg akklimatizálódva én is csatlakoztam a kopácsolókhoz :)
Egyéb újság mára nincs, úgyhogy gondoltam megszinesítem a blogot néhány újabb nosztalgikus képpel. A hagyományos fekete-erdei népviselet a kép bal alsó sarkában látható. A hölgyek fején viszonylag nagy, áll alatt megcsomózott kalap van, amelyet óriási meggyszemekhez hasonlító gombócok díszítenek. Elég sajátos. A kakukkos órát nem kell bemutatnom senkinek sem, de azt hiszem az ára sokunkat meglepne. Egy jobb, zenélős és kiugró madárkás darabért akár 100 eurót is elkérnek. Az árakról. Németországban az én tapasztalataim szerint nem minden észveszejtő drága, bár a luxusnak néha nincsenek határai. Egy edényeket áruló boltban pl. akár 70 euróért is találhatunk sajtreszelőt. Hasonlóképpen jár az ember, ha betér egy olyan butikba, mely jobb anyagból készült törölközőket és pizsamákat kínál, mert az áruk 124-150 euró is lehet :) Furák ezek a németek... Ellenben számos ruhanemű, kabátok, övek, kiegészítők és néhány fajta élelmiszer is meglepően olcsó tud lenni. Kinéztem egy dobókocka alakú fülbevalót a C&A-ban, és az pl. alig egy ezres :)
Végezetül örömmel jelenthetem, hogy zsebkendőnyi konyhámat végleg elfoglalták a különböző színű kukászsákok. Freiburg állítólag világhírű a környezetvédelméről... El is hiszem....

Schwarzwälder Schinken

Első nap a suliban :) Fogalmazhatnám így is a bejegyzést, bár a tegnapihoz képest kiderült, hogy az Arm und reich... elmarad, helyette Beruf und Handwerk... volt Dr. Prof. Nuber-rel. Igazán érdekes hosszú ideig hallgatni egy olyan nyelvet, amit csak helyenként értettem, de mindenki nagyon kedves és segítőkész volt, főleg Nuber professzor úr. Az egyetem ezen épülete, ahol a provinciális római tanszék tanyázik egy kis utcában áll, és igen családias. A nagy meglepetés az volt, mikor az órára rajtam kívül még három úriember ült be. Kiderült, hogy itt a rómás tanszék ilyen parányi, és az ifjú kollégák jól emlékeztek Lajosra (érdekesmód mindegyik a bongyor hajat mutogatta a kezével :D). Szóval Tanárúr nagyon jó fej, az óra anyaga nagyon hasonló a Gabler tanárúr által tartott Ipar és kereskedelemhez, csak jóval aprólékosabb. Én a szerszámok és egyéb kézi iparágak képi megjelenését, ábrázolásait választottam, egyrészt azért, mert a többi feliratok, irodalom és egyéb finomság volt, másrészt azért, mert erről már volt némi fogalmam. A következő órára az irodalomból kell felkészülni.
Ebédre megleptem magam egy igazi Schwarzwälder sonkával meg egy akkora póréhagymával mint a karom. Hát, mondhatom isteni ebédem volt :) Újabb újságként arról számolhatok be, hogy visszahívott a lovardás hölgy, és vasárnap Orsival megyünk Kirchzartenbe :) Ha minden klappol, tetszik a munka, akkor megkapjuk. Mindketten nagy izgalommal várjuk a hétvégét. Jártamban keltemben fotóztam némi egyetem-épületet. Az egyetem egyébként a városban viszonylag szétszórtan helyezkedik el, de mind jól elérhető helyen. A régi egyetem épülete a legszebb, ez a képen látható vöröses színű az.
Az idő sajnos egyre hidegebb, már nagyon szorít a télikabát vásárlás ideje. Na és még egy adalék, ha valaki erasmusra adná a fejét Freiburgban: olcsó edényeket az Ikeában kapni :) Holnap lesz némi időm, hogy meglátogassam a nagyszerű intézményt és beszerezzek némi holmit. Nosztalgiaként a donaueschingeni kirándulásunk képeiből idézek. E heti feladványunk: mit ábrázol a kép. Horgászok és halszakértők, valamint szemészek előnyben ;)
Délután éppen békésen vacsorázgattam, mikor csöngettek. Az ajtó előtt a szomszédom állt, aki kézzel lábbal mutogatva és szépen artikuláltan elmagyarázta, hogy a kezében tartott három féle színű szemetszsákba milyen minőségű, fajtájú, szagú és színű szemetet kell beledobni. Mikor meglátta némileg elképedt arcomat, akkor sorolni kezdte, hogy az egyes szemétfajtákba mik tartoznak, és hogy tegyem csak ki mindig a szemetet jól elcsomagolva az ajtó elé, majd ő minden héten felszedi.... Furák ezek a németek...

Eirene és Ploutos

Ma is sikerült 9-kor kimásznom az ágyból, így egy rövid reggeli és némi agonizálás után már az egyetemen is voltam. Első célként azt tűztem ki magam elé, hogy a learning agreementemre megszerzem a hiányzó egy aláírást: Dr. Birgitta Eder-ét... A hölgyemény sajnos délelőtt nem ért rá, úgyhogy kényszerűen elmentem munkát keresni a Studentenwerkbe, és ha minden igaz egy lovardában fogok dolgozni Kirchzartenben, ami Freiburg mellett nem messze található :) A másik munkalehetőség épp az archäologisches sammlungban lenne, ami az Univeritäts Bibliothek-ben van, mintegy 5 percnyi gyaloglásra a lakásomtól :) Csak az íze kedvéért rögtön Eirene és Ploutos fogad bennünket a bejáratnál ;)
Gondoltam kicsit bepótolom az eddig igencsak elmaradt városnézést, úgyhogy a Münster irányában mentem hazafelé. Hát elég lenyűgöző látvány a középkori katedrális tövében tartott szivárványszínű piac :D A katedrálist az 1200-as években kezdték építeni eleinte román stílusban, majd 1520-ban fejezték be, így lett végül a francia gótika egyik kiemelkedő példája. A templomban látható főoltár a XVI. században készült, Hans Baldung Grien műve. Egyszóval jó régi, monumentális építmény, környékét a legkülönbözőbb színű és díszítésű, a gótikától a rokokóig terjedő stílusú építményekkel vették körül. Az összes közül talán a legszebb az 1520-ban épült Kaufhaus, melyet a helybéli kereskedők gyűlések, megbeszélések és ünnepek alkalmával használtak. Az aranyozott díszek és a gazdag árkádok alatt most kávéházak, mindenféle ételspecialitásokat kínáló kisebb boltok és turisztikai eszközöket áruló bódék kaptak helyet. Persze ebben a városban sem tud az ember a lába elé nézni... Némi szájtátás után, nameg miután rájöttem, hogy én tulajdonképp pár percnyire lakom a Münstertől, visszamentem az egyetemre, ahol megkaptam az utolsó aláírást az ösztöndíjam felé :) Ez sem ment persze zökkenőmentesen, mert mint kiderült, a tüchtig németek (kimondottan a provinzialrömische tanszék persze...) nem írták a kurzuskínálatra rá az ECTS (=kredit) pontokat. Így ezt a a papírt nem lehet elküldeni addig, amíg meg nem szerzem a hiányzó adatokat.
Holnap már órára is mennem kell, életem első német előadása: Arm und reich - im Tode gleich?
Addig is wiedersehen!!

Sonntag ist Ruhetag

Sok napi várakozás és izgalom után végre megérkeztem Freiburgba, mi több, mára már saját internettel is rendelkezem :) Kissé nehéz napok vannak mögöttem, de azért megkísérlem az élménybeszámolót rövidre szorítani...
Szombat (okt. 13.) - könnyes búcsú, "nemakarokmennimégsem" érzés, óriási csomagok cipelése egyik vágánytól a másikig. Mókás felgurulás kocsiról kocsira, kardomra vetett kérdő tekintetetek kereszttüzében. Végre megérkeztem a Blackforest-hostelba, ahol első éjszakámat egy 21 ágyas szobában töltöttem, enyhe túlzás lenne azt állítani, hogy alvással...
Vasárnap - Morcos reggeli kelés, kissé elkeseredett kísérletek, hogy találjak valakit, aki egész véletlenül egy élelmiszerboltban dolgozik, természetesen sikertelenül. Sonntag ist Ruhetag! A város utcái konganak az ürességtől, szinte az emberek sem moccannak meg, a boltok meg aztán végképp zárva tartanak. Egy internetkávézóban igyekeztem magam elfoglalni azzal, hogy albérletet keressek, így sikerült nem kis pénzzel megtámogatnom a szegény, éhező kis boltot.
Hétfő - Egyetem. Sikerült megtalálni, nem volt kis teljesítmény egy igencsak alultáplált térképpel... :) De sikerült albit találni, épp az egyetem háta mögötti kis utcában. Csodás, egy szobás kis lakás, saját internettel, pár percre az egyetemtől és a könyvtártól is. És ne felejtsük a török büfét a sarkon ;)
A hét többi része adminisztrációs ügyek intézésével telt. Kissé sokáig tart míg az ember minden szükséges dokumentumot beszerez. Sokáig várakoztunk a tartózkodási engedélyünkre, ahol a vallási hovatartozás mellett még a szemeteskukák méretére is rákérdeztek (komolyan!!!). Végül, kissé hosszas huzavona és intézkedés meg asztalcsapkodás után csütörtökön boldog Studienbuch tulajdonos lettem, a uni-card már csak hetek kérdése.
Kissé negatív körülmények között (ők is asztalt borogatni jöttek) megismerkedtem két magyar diákkal, Orsival és Dáviddal, akik fogorvoshallgatók. Dávid problémája komplikáltabb volt, nem is sikerült megoldani, így neki hétfőn haza kell mennie, hála a gördülékeny magyar és német bürokráciának.
Tegnap azért meglátogattuk Donaueschingenben vén barátunkat, a Dunát otthonában :) A németek nem aprózták el a dolgot, a kis "pocsolyát" (Duna) jól körbeépítették, így legalább úgy néz ki, mintha már bokáig érne benne a víz... A környék persze lenyűgözően szép, a Fekete-erdő hegyei veszik körbe a kis falvakat. Ettünk igazi Fekete-erdő tortát, mennyei finom volt, különösen a rummal felvert igazi tejszínhab tetszett. Hazafelé menet megnéztük a Titisee-t, elcsodálkoztunk a rengeteg wellness hotelen, amik körbevették. Itt aztán van hely kirándulni az biztos. Ma már leginkábbis semmit sem csináltam, a háziak a lépcsőház földszintjén laknak és mindent megtesznek azért, hogy hálás legyek nekik :) ingyen internetezek a szobámban a laptopomon, és mindezt be is állították nekem. Érik a karácsonyi Tokaji bor... A hőmérséklet amúgy mondjuk szerdához képest itt is jelentősen leesett. Egyes helyeken állítólag már leesett az első hó, mindenszentekre már ide is eljuthat. A németek egyébként nagyon készülnek a november 1-re. Minden élelmiszerboltban árulnak tököt, én persze leginkább a temetőkre leszek kíváncsi, vajon milyen itt a halottak napja....