Az alkalomhoz illően, az időjárás szinte naponta vált a nagyon hidegről a meditárrán őszbe és vissza, ezért tegnap megfagytam hazafelé jövet a kis dzsekimben, ma viszont már úgy sütött a nap, hogy szinte nem is kívánkozott rám. A mai egyetemi napom is jól alakult, megpróbáltam újfent beülni Sebastian Brather professzor úr órájára, ami megint nem volt kiírva a terem melletti órarendre, amit minden héten aktualizálnak. Ellenben ez alkalommal úgy döntöttem, várok még egy kicsit, hátha kiderül valami. Jól tettem, bár óra így sem volt, ellenben megjelentek az órára járó diákok is, akik állították, hogy ezen a héten elvileg már kell hogy legyen előadás. Ám fél óra várakozás után sem történt semmi, úgyhogy mindenki visszaszállingózott a saját tanszékére. Én úgy döntöttem, mivel jövő hétre három német cikket kellene elolvasnom (egyik Rainer Christlein Besitzabstufungenje... a népvándorláskorosok ezt biztosan vágják), elmegyek a népvándorlós könyvtárba és tájékozódom kicsit. Az ajtón itt is csak chipkártyával lehet bemenni, de szerencsére nem külön kell kártyát szerezni, hanem az uni-card regisztrálásával ezt meg lehet oldani. Jövő héten már a saját kártyámmal is be tudok majd menni. Ebédre a

szaktársak elhívtak ebédelni egy kis vendéglőbe (marha drága volt, pedig tényleg nem volt puccos... ilyenek az árak) és nagyon jól éreztem magam velük, sokat segítettek a németemben és magyar kifejezéseket kérdezgettek.
Mivel úgy emlékeztem, hogy edényes óra ma nem lesz, úgy döntöttem, hogy ezt tényként kezelem (jójó, mondjuk ki, ellógtam az órát) és elmentünk Orsival sétálni meg csizmát nézni. Elnéztünk a
Fischerau nevű kis utcához, ami a
Gewerbebach nevű patak mentén található és nagyon jól néz ki.
Este pedig ha minden igaz, Halloween party lesz a StuSie-n... Majd kiderül ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése