Tegnap este kisebb késéssel szerencsésen (és kissé mókásan -- a francia srác beengedett a kapun, hogy keressem meg :D) megérkezett a hugom Basel-Mulhouse-Freiburg közös EuroAirport-jára. A transzfer busszal kényelmesen jöttünk el Freiburgig, mindössze 50 perc alatt. Ma városnézést és kis bevásárlást tartottunk, mindkettőnket meghatott a boltok karácsony előtti leárazása :) Néhány pulcsival és egyéb aprósággal a táskában megidevzülten távoztunk a Pimkie's-ből, hogy felmásszunk a Münster 116 méter magas, filigrándíszes tornyába. Hát, megkapó látvány, azon túl, hogy másodpercenként adtam hangot aggódásomnak azzal kapcsolatban, hogy ******** magasan vagyunk... De azért jó volt, még sosem láttam Freiburgot felülről, és a torony tetején még kis könyvet is vettem a katedrálisról. Bent valamiféle karácsonyi orgonakoncert-próba folyhatott, mert egy bácsi csodálatos orgonamuzsikával örvendeztetett meg bennünket, a Münster pedig szokásosan csodálatos volt. A tér melletti szuvenír boltban természetesen kakukkos órát is lehet kapni mindenféle méretben és kivitelben, persze még a legkisebbek is 40 euróba kerülnek. Nem baj, majd koplalok, de nekem kell egy kakukkos óra!!! :) Timinek nagyon tetszik a város, persze lenyűgözőek is a mindenféle csillogó bizsut áruló boltok :) Ebédre mensán voltunk, sajttal töltött tortilla volt spenótos szószban és még banánt is kaptunk mellé. Nagy érdeklődésnek örvendett az automata tálcaelszállító kütyü, bár, hogy hová tűnnek a tányérok azután, az rejtély maradt.
Ma estére kis karácsonyi vásározást és Glühwein-ivást terveztünk, persze még most van pár órám, hogy befejezzem a holnapi handout-omat... Most is csak pótcselekszem, azért írok...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése