Schupfnudel - eine badische Spezialität

Nagyon enyhe idő van most Freiburgban. Mikor hazafelé tartottam, már jócskán lement a nap, de a hőmérő a városban plusz 8 fokot mutat. Josef felvilágosított, hogy nagyon ritkán szokott esni a hó, úgyhogy ha havat akarok látni akkor menjek a Feldberg-re, ami 1500 méter magas (Freiburg egyik nagy hegye), ott biztos van :)
Az ebéd egy igazi badeni étel volt, az ún. Schupfnudel, és ha minden igaz ezt most már nem értettem félre, bár a Schupf-ban nem vagyok egészen biztos :) Kis, két végükön csúcsosra sodort tésztácskákról van szó, amelyeket savanyú káposztával és szalonnával sütnek meg, és nagyon finom! Az otthoni elkészítésnek talán csak az szabhat határt, hogy nem tudom, lehet-e Magyarországon ilyen tésztát kapni... A megfázásomra is akadt egy német különlegesség, az ún. Salbei nevű gyógynövényből készített tea. Ez a gyógynövény Sabine-ék kertjében is terem, és egyébként már hallottam róla, mert többféle gyógyhatású készítményt is gyártanak belőle, mint pl a Salbei-bonbons. Az íze nem különösebben jó, viszont állítólag nagyon jó megfázásra, különösen ha az embernek fáj a torka.
Ma este hétkor találkozom Orsiékkal a Bertolds-on, megyünk karácsonyi vásározni és végre képeket is készíthetek :)

Neuss-Novaesium

Több dologra is sikerült az elmúlt fél órában rájönnöm. Ad 1: a gumicukor (savanykás almakarikák :D) 10x olyan gyorsan fogy, ha az orrom elé készítem a géphez. Ad 2: mindent le fogok borítan, ha az összes kajámat ami itthon van, ugyanoda készítem, a géphez. Ad 3: és még kövér is leszek mert folyton eszek...
Ma este 18:00 órától Michael Gechter tartott előadást a tanszéki könyvtárban. Egy kora római kortól létező Rajna menti limes-tábor, Neuss-Novaesium ásatásainak elmúlt 50 évnyi eredményét zsúfolta be két órába, igen élvezetesen. Nem mondom, hogy mindent értettem, de azért a power point is sokat segít ebben. Nagyon érdekes ásatási és kutatási beszámolót hallgatni egy olyan embertől, aki ezzel a területtel már 30 éve foglalkozik, számos publikációja született a témában.
Ismét megkíséreltem az új csizmámban a járást, ami ma azért már jobban ment, nem törte fel a lábam viszont még mindig szokatlan a hipermagas sarok :) Na egyszer csak sikerül "nővé" válnom :D
(és az utolsó almakarika is eltűnt a zacskóból... rejtélyes....)

Weihnachtsmarkt in Freiburg

November 26-ai kezdettel végre megnyílt a várva várt karácsonyi vásár három helyszínen Freiburgban! Sajnos képekkel csak később szolgálhatok, de ígérem bepótolom a hiányt :) Addig azért egy kis helyzetjelentés! Gyönyörű, gyönyörű és gyönyörű :) Ez a három szó jut az eszembe először. Az első pult, aminél megálltunk, az egy rózsás-bódé volt, a szó szoros értelmében. Csak rózsát lehetett kapni, de azt minden mennyiségben. Volt shea-vajas hidratálós rózsagolyócska amit fürdővízbe kell pottyantani és az ember lánya finom illatos lesz tőle :) Rose-törtchen, amik kis tortácskára hasonlító, egy szem szárított rózsabimbóval díszített habfürdők.
Többek közt azért sem tudok képeket feltenni, mert mi is csak futólag láttuk Orsival amikor csizmát venni mentünk be a városba. Azért egy-két dolog minket is megfogott már első pillantásra is :) Rögtön az első a Glühwein-os kicsiny bódé, ahol isteni forralt bort lehet inni (persze ez már kipróbálva ;)) és ha megtetszett a külön erre az alkalomra készített karácsonyi freiburgos üvegbögre, haza is lehet vinni. Ha nem, akkor visszavíve visszaadnak az árból 1 eurót! Hugom találó megjegyzése szerint otthon még a műanyag poharat is vissza kell vinni :)
Egy kicsit beljebb hatolva a régi városháza felé, a vásár kiterjed, az összes fán égők csillognak és mindenféle finomságokat ehet az ember. Kartoffelpuffer névre hallgató tócsnit sütnek csodás illattal, kemencés lángost és persze az elmaradhatatlan édességeket. Aszalt gyümölcsök, méz és viasztermékek, fából és nádból készült karácsonyi témájú díszek, üveggömbök és még ki tudja mik.... A kedvenc bódém persze a csokis volt, ahol öklömnyi almákat szúrnak hurkapálcára és jól megmártogatják tejcsokiban.... és ugyanezt a banánnal is! Orsival mint a gyerekek, tágra nyílt szemekkel néztük a sok csodát, amik méltán teszik nagyon híressé a német városok karácsonyi vásárait!

A következő részek tartalmából:
Jövőhéten Mikulás alkalmából megérkezik Zoli (első aki meglátogat a messzi Németországban :)), szegény halványan már tiltakozott az előre a nyakába zúdított programajánlatomtól de az neki sem volt ellenére, hogy pénteken Mainz-ba menjünk megnézni a híres Römisch-Germanisches Zentralmuseum-ot (RGZM) ;) Meg persze a városról sem azt hallottam, hogy az emberek inkább menekülnek, hogy ne is lássák :D Mainz szülötte többek közt Jan Gutenberg, akinek a nyomtatott könyveket köszönhetjük, és persze mint mindenhol, itt is nagy karácsonyi ünnepségek vannak. Tervezett turné Strassbourg francia város, ami ráadásul még közel is van, alig 50-60 km, szintén lélegzetelállító látnivalókkal.
A héten most sokat kell könyvtáraznom is, hogy haladjak a kiselőadásaimmal és a majdani beadandó dolgozataim anyagával. És persze a szakdogámhoz sem árt kicsit körülnézni!

Frankfurt am Main és a saalburgi limes castellum

Péntek-szombaton került megrendezésre a már régen várt és emlegetett tanszéki kirándulás. Reggel 7-kor indultunk útnak egy klassz kényelmes busszal Frankfurt am Main felé, hogy megnézzük a régészeti múzeum új leletekből készített kiállítását. Az út kb. 3 és fél órás, és nem különösebben érdekes, mert végig autópályán mentünk és nem volt nagy kilátás. Az idő sajnos pénteken elég pocsék volt, így Frankfurtból mint városból sajnos nem sokat láttam... A Paulus Kirche-nél szálltunk le, így azt sikerült kívülről megnézni, aztán elmentünk a Technisches Rathaus-hoz, amelyben egy kisebb restaurátor-műhely és afféle KÖH működik. Délben ebédelni mentünk, a tanárok a drágább pizzériát választották, a csóró diákok inkább döneresnél ebédeltek :) Később benéztünk a frankfurti dómba, a St. Bartholomäus-ba, ami valójában nem is dóm hanem egy katedrális. A helyén már 500 körül építettek egy merowing építményt, majd egészen a 19. századig folyamatosan bővítgették, egyébként pedig gótikus stílusú.
A régészeti múzeum egy nagyon régi kolostorépületben kapott helyet, ami már kívülről is lélegzetelállító volt. Belülről pedig egy nagyon igényes kiállítást nézhettünk meg, korszakok szerint haladva, a vitrinekben nagyon szépen megvilágított tárgyakkal és sok rekonstrukcióval együtt. Persze minket leginkábbis a római kor érdekelt. A római korban ugyanis Frankfurt egyik lelőhelyén, Hedernheim-ben kerültek elő egy város, Nida maradványai. Ezeknek az ásatásoknak az eredményei voltak kiállítva. Rengeteg Terra Sigillata edény, üvegek, mécsesek. Az egyik kedvenc leletem egy téglatöredék volt, melyre szerelmes levelet karcoltak :) Nagy népszerűségnek örvendtek a teljes épségben megmaradt bőrszandálok, melyek a kútleletek közé tartoznak, és ezért tudtak ilyen jól fennmaradni. Bár a totális elolvadást ilyen szempontból Saalburg hozta... Rengeteg ékszer, hajtűk, emailos fibulák láthatók kis ládikákba rejtve. A lelőhely egyik pontján egy halomba dőlve sok oszlopot találtak, amelyeket a római főistennek, Juppiter-nek szenteltek. Ez a kiállítás egyik fő attrakciója. A katonai sisakok és arcmaszkok pedig azért voltak nagyon népszerűek, hiszen ezekről már tanultam a hadtöri félévben :) Nida-ban természetesen egy egész Mithraeum is előkerült. Ez a perzsa "napisten" kultuszának a szentélye domborművekkel és szobrokkal. Amennyi időt itt el tudtam volna tölteni...
Az estét Bad Homburg-ban, egy Victoria nevű hotelben töltöttük, ami nagyon szép és kényelmes volt (a reggeli szabadon választós és önkiszolgálós volt, úgyhogy csomó nutellát ettem), majd másnap délelőtt 9-kor indultunk tovább Saalburgba, hogy megnézzük azt a limes castellumot, amit a 20. század elején egyedüliként újból felépítettek Németországban. Hát lenyűgöző volt... A vitrinek egyébként is roskadásig voltak leletekkel, hát még, ha hozzávesszük magát az erődöt és a limes megmaradt szakaszát... Álom a régészek számára! Az építmény maga négyszög alakú, volt egy korábbi kisebb periódusa fából és földből építve, majd kr.u. 120 körül kőbe átépítették és kibővítették. A tábor körül egy kis faluszerű települést is sikerült feltárni, itt laktak a katonák hozzátartozói. A maradványokra aztán a 20. század elején II. Vilmos német császár (utolsó) támogatásával L. Jacobi építette fel a ma is látható múzeumot az összes egykori épülettel együtt. A tábor területén mintegy 99 kút került elő, mind ugye igencsak gazdag leletekkel, hiszen az ilyen közeg az egyébként pusztuló szerves anyagokat, mint a fa vagy a bőr konzerválja. Nem minden kutat használtak egyidejűleg, csak ugye mindig újakat ástak és a feltárások során mind elő is került. A kiállított tárgyak nagyrésze a Horreum-ban, azaz az egykori raktárépületben kapott helyet, de a többi kisebb helység is szépen be van rendezve. Találunk itt barakkokat emeletes ágyakkal, de itt van az egyik közeli erődben talált falfestmény is, mely mitológiai jelenetet ábrázol.
A tábor körül persze kisebb sétával elérhető a Taunus-Wetterau limes megmaradt sánca egy rekonstruált paliszáddal együtt. Az egész akkora élmény volt, hogy azt nehéz lenne leírni! Szerintem el tudtam volna még bámészkodni egy ideig...
A nap befejezéseképp hazafelé menet megálltunk Lorsch-Königshalle-nál, ahol néhány karonling kori (8-9.sz.) épületet néztünk meg. A kis tornyos építmény felső szintjére csigalépcső vezetett egészen egy kisebb méretű teremig, ahol eredeti középkori falfestmény-maradványok ejtették ámulatba a sok régész-tanoncot :)

Képek
Régészeti Múzeum, Frankfurt
Falfestmény Nida-ból:

Bélyeges téglák:
Saalburg
Ablaküveg:

Arcos urnák:

Lábbelik:

Falfestmény egy közeli limes-erőd centurio-lakosztályából:

Mécsesek:

Lorsch-Königshalle

Uniseum, Freiburg

A rómais tanszék mára is kis múzeum-látogatást szervezett, méghozzá az egyetem saját múzeumába, mely így Uniseum névre hallgat. Rendkívül jól szervezett, érdekes kiállítást lehet itt látni, tulajdonképpen az egyetem történetét és a hallgatók életét mutatják be a tárlók és kísérleti eszközök. Az épület alsó része, egyfajta pince az egyetem egyik legrégebbi emléke, a tulajdonképpeni 12. századi utcarészlet ugyanilyen korú falakkal. Nagyon izgalmas, hogy milyen szépen megmaradtak ezek az építmények és, hogy ma is sétálgathatunk az egykori utcafelületen :) a következő termek egyikében anno borospince működött, az intézmény saját bortermeléssel is foglalkozott többek közt, a címkén a Baden felirat olvasható. Fölfelé haladva kronologikus sorrendben követik egymást a kiállított tárgyak és épületelemek. Megtekinthető a régi iskolapad, és azt is megtudhatjuk, hogy az egyetemet 1456-ban VI. Albrecht alapította, az ő nevéből származik az Albert (Albert-Ludwigs Uni) is. Kezdetben a professzoroknak mindössze 12 tanítványuk volt, mondván, hogy Krisztus is csak 12 embert tanított egyszerre :) A felső szinten azokat a talárokat nézheti meg az ember, amelyet a késő középkorban és a kora újkorban viseltek, a hagyomány pedig a diplomaosztó erejéig máig fennmaradt. Minden karnak más-más színű selyemsál dukál, ami egyben szimbolikus jelentőségű is. A lila talár a teológia karé, a vörös a jogászoké, a kék az egészségügyé, a zöld a természettudományoké, a sárga pedig a filozófiai karé (azaz bölcsészek ;)) Mária Terézia adományozta azt az arany láncot, ami a mai napig része a hagyományos rektori viseletnek. A XIX. század elején az osztrákoktól a badeni hercegség, így az akkori badeni herceg, Ludwig irányítása alá került a város és egyeteme. Az ő nevéből ered az intézmény másik neve. Ludwig saját magát rektorrá neveztette ki és egy díszes, rektori székkel ajándékozta meg egyetemét. A mai rektornak tehát igen híres elődei vannak :)
A második világháború alatt a város és az egyetem is jelentős pusztítást szenvedett el, az épületek majdnem 80% lett semmivé.
A múzeum további részein a különböző karok egy-egy jellegzetessége látható, pl. annak a koponyagyűjteménynek néhány darabja, mely most az antropológiai intézetben található és mintegy 3000 darabot számlál. Érdekes "játék" egy műtéti szimulátor (chirurgie, sajnos nem értek hozzá úgyhogy az orvosoktól előreis elnézést.........) ami két karból és egy középső kamerából áll. A lényege az, hogy mindössze három apró vágással lehet mindenféle belügyi dolgot elintézni, mert a két szélső kar végén csipeszek vannak, a középsőn pedig egy lámpa és egy kis kamera, melynek képét egy számítógépen láthatjuk. A feladat nagyon mókás. A doboz belsejében kis emberke áll, kocsijában apró levélkékkel. Ezeket a pici leveleket kell a csipeszek segítségével a pirinyó postaláda aprócska nyílásába helyezni... Persze nem próbáltam, de minden elismerésem a sebészeké és a belgyógyászoké ;)
Az egyik sarokban aztán a régészeti intézet is képviseltette magát, méghozzá a tanszék saját ásatásának, a Heitersheimi villa feltárásának képeivek és ineteraktív animációival.
Ezen kívül számos terület bemutatását öleli fel a kiállítás, ami még nagyon tetszett az egy középen elhelyezett számítógép, amin az ember mindenféle német tájszólásokat hallgathat meg, melyet néprajzi gyűjtők rendszereztek.
A freiburgi Albert-Ludwigs Universität az első Németországban, mely ilyen múzeumot szervezett. A kiállítások 2004 nyara óta látogathatók.

Viva Españaaaaa!

Utazás
November 16-án pénteken indultam Spanyolországba, hogy meglátogassam Valenciában erasmusoskodó Gábor barátomat. Nem volt épp bonyodalommentes az eljutás. Több mint egy hónappal ezelőtt vettem jegyet a Germanwings nevű légitársaság honlapján a repülőre, ahol szerettem volna igénybe venni egy nagyszerű lehetőséget, név szerint a Rail&Fly Ticket-et (RFT). Ennek az lett volna a lényege, hogy akciós áron mehetek vonattal Stuttgartba a reptérre, majd 20-án vissza is. A gond ott kezdődött, hogy kiderült, rossz email-t küldtek el nekem, melynek következtében nem tudtam letölteni a jegyemet és így ezt a DB nem tudta elfogadni.
Miután ráadásul még az is kiderült, hogy az első pénteki vonattal sajnos nem érem el a repülőmet (10:00, Stuttgart), egy negyed 1kor induló sokátszállásos vonattal kell mennem, ami a tervezett szerint így is csak reggel 8-ra érne el a reptérre, pedig az út mindössze kétórás....
Ennek tetejébe kezdődött el csütörtökön délután a német vasutassztrájk, ami nem lehetett tudni, hogy mennyire érinti az általam érintett vonatokat...
Szóval kipihenten (egy percet sem aludtam) és jó kedvvel (nem tudhattam, elérem-e egyáltalán a gépem) indultam útnak éjfélkor, hogy a negyed 1-es vonatot elérjem Offenburgig. Ezzel nem is volt gond, majd Offenburgban hajnali 1kor megérkezvén (tök sötét, mínusz 2 fok és zárva a resti) vidáman bevetettem magam egy kis (fűtetlen) váróba, hogy eltöltsek mintegy 3 és fél órát a következő vonat indulásáig (a székek szemből U alakúak, hogy aludni se lehessen).
Négy óra ötven perckor begurult a vonat, melyre helyből felpattantam (a tagjaim teljesen lemerevedtek a több órás mínusz fokos várakozásban) és Karlsruhe-ig utaztam.
A pályaudvaron kiderült, hogy a sztrájk miatt két csatlakozó stuttgarti vonatomat is törölték, így eleve 37 perc késéssel indultam Stuttgart vasúti pályaudvar felé, ahol a helyi S-bahn-nal (ami egy metrószerű gyakran közlekedő vonat) juthattam el a reptérig. A kedves sztrájkoló német vasutasok miatt az S-bahn mintegy félóránként járt, a peronon pedig nem lehetett elférni annyian voltak. Tekintettel arra, hogy ekkor már háromnegyed kilenc volt, olyan hangulatban voltam, hogy ha nem férek fel az S-bahn-ra (a következő fél 10-kor indul és 10-re van a reptéren), akkor valakit biztosan kirángatok belőle... Mondanom sem kell, hogy ez a vonal az egyetem felé közlekedik, így a sok diák hasonló kedves gondolattal méregethette egymást. Megindult a küzdelem a helyekért, én ráadásul bőrönddel, nagyon megszerettettem magam a stuttgarti egyetemistákkal. Végre, 9 óra 6 perckor sikerült elérnem a reptérre, ahol villámgyorsan becsekkoltam, magamba tömtem némi kaját és kutyafuttában még megérdeklődtem a Germanwings-től a RFT sorsát. Természetesen nem tudtak érdemben segíteni, hiszen ezt a számítógéppel kellene megbeszélni, csak én tudom kinyomtatni a saját jegyemet, ők a gépen korlátozott dolgokat tehetnek. Szerencséjükre már nagyon fáradt voltam ahhoz, hogy rájuk borítsam az asztalt, de helyes kis panasz-szöveget fogalmaztam magamban a feljelentéshez. A repülő 11:30-kor érkezett meg Barcelona fölé, ahol olyan látvány tárult a szemem elé, amit sosem fogok elfelejteni!
BCN
Gábor persze szintén tűkön ülve várt már a reptéren, miután kihámoztuk magunkat egymás nyakából, elindultunk a hostel felé, ahol egy éjszakát töltöttünk. A hostel egy pálmaliget mellett, a város központjában található, így igen kényelmesen utazgathattunk amerre akartunk. Benéztünk a helyi piacra, ahol a kínai gagyi mellett mindenféle tengeri herkentyűkkel és csodás gyümölcsökkel megrakott pultok voltak. Első utunk a katalán régészeti múzeumhoz vitt, ahol legalább kiélhettem magam :) A Szépművészeti Múzeum gyönyörű épületétől kilátás nyílt a város nagy részére, még a tengerpartot is látni lehetett. Az idő gyönyörű volt, és szerencsére csak 6 körül kezdett sötétedni, így elég sok mindent láthattunk. A Sagrada Familia-hoz sajnos már csak este értünk el, és eleinte kivilágítva sem volt. A kísérteties látvány ellenére engem mégis inkább egy nagy grillázstortára emlékeztetett, a templom tornyain mintha cukormáz csordogált volna, olyannak hatottak a díszítések. A kivilágítás után már jobban látszódott mindez. A templomot Antoni Gaudi tervei alapján 1883-ban kezdték építeni, majd a spanyol polgárháború alatt a tervek mintegy fele, a műhely és a templom egy része is elpusztult. Az épület nem készült el Gaudi haláláig, így évekig befejezetlenül állt, majd nagy pályázatok kiírásával elkezdték befejezni, ami még elég sokáig el fog tartani. Nehéz leírni az élményt, amit a templom ad, különös, teljesen szokatlan és gyönyörű. A belseje is egyelőre építkezés, de azért a felső pillérek, oszlopok különlegessége, valamint a színes üvegablakok nagyszerű látványt nyújtanak.
Sajnos, mivel a buszunk hamarosan indult Valenciába, csak gyors látogatást tehettünk a Güell-parkban, ami szintén Gaudi műve. Elképesztő fickó lehetett :)
Valenciába az út 4 és fél óráig tartott. Lankás dombok, mindenütt mandarin és narancs ültetvények, olajfák mellett mentünk el, és nem hagyhatom ki a jellegzetes mediterrán villákat sem.
Valencia
A szombat esti bulin a fiúk lakásán rendkívül színes volt a társaság, a szó szoros értelmében :) Néhány náció a teljesség igénye nélkül: magyar, cseh, francia, belga, spanyol, filippino, venezuelai, columbiai, német, perui......... és még sokan mások ;)
Vasárnap, mivel az előző napi bulit ki kellett kissé heverni, csak délben indultunk útnak, hogy megnézzük a tengerpartot és a város többi részét. A tengerpart egy sétánnyal kezdődik, amit pálmafák szegélyeznek, a bejáratnál rögtön meg lehet kóstolni a jellegzetes spanyol italt, az horchata-t, ami a chufa nevű fa mogyoróra emlékeztető gyümölcséből készül. A horchateriák(mint a cafeteria :D) Valenciában már nagyon régtől nagy népszerűségnek örvendenek. Ahhoz sajnos már a tenger hőmérséklete nem volt elég, hogy meg is fürödjek (bár a kinti még mindig 24 fok volt) de lábat lógattam és kagylókat is szedtem a partján :) Este jártunk egyet Valenciában, a városban, ahol a gyönyörű főleg világos színű épületek között itt-ott pálmakertek húzódtak, majd eljutottunk a Plaça de la Mare de Déu nevű térre, ahol láthattuk azt a templomot, ahol a reconquista után először tartottak misét.
A valenciai katedrálist 1262-ben kezdték építeni. A városban egyébként sok helyen maradt meg a középkori városfal, valamint két helyen annak kapui is láthatók.
Külön érdekesség még, hogy a Turia nevű folyót, mely a városon haladt keresztül, a sok árvíz miatt elterelték, és régi medrében parkokat alakítottak ki csodálatos növényekkel.
Sagunto
Hétfőn délelőtt a római kori város, Saguntum mai formáját, Sagunto-t (katalánul Sagunt) néztük meg, mely mindössze fél óra buszozásra van Valenciától. Persze amilyen az én formám, pont a hétfőt választottuk, amikor tudhattam volna, hogy a múzeumok zárva vannak, de nem volt nagy érvágás, tekintve, hogy a város jóformán folyamatosan épült rá a korábbi periódusokra, így az utcákon sétálva itt-ott belebotlunk néhány régi emlékbe :) Legelőször említésre méltó a porticusos tér (Plaça Major), ami a középkorban a település kereskedelmi központjaként üzemelt, de a felhasznált oszlopkból és a tér alakjából ítélve a római Forum is ilyen lehetett. Elképesztő módon a ma is használt épületek oszlopai a legkülönbözőbb korokból származtak, voltak római, középkori és teljesen újkori oszlopok is vegyesen. Ez egyébként jellemző volt az óvárosra, hogy a régi épületeket ma is lakják, még akkoris, ha már majdnem rájuk szakad....
Saguntum legszebben megmaradt római épülete a Theatrum, egy félszínház, melyet a város feletti sziklás dombba vájtak bele. Az építményt "sajnos" a modern korban valószínűleg használat miatt teljesen átépítették és felújították, így a régi padsorokból alig látszik valami. De azért így is lenyűgözött. Nem hagyható ki a felsorolásból a Diana-templom sem, ami állítólag az I. század remeke, bár az állapota elég elkeserítő volt, összesen egy fal, aminek az alja antik (nagyméretű kváderek), a közepe középkori (kő és tégla), a teteje pedig mai (tégla). Sagunto-ban szintén találunk egy elterelt, netán kiszáradt (?) folyót, aminek a medrében egy római kori híd két pillérének valamint az egyik hídfőnek a maradványai láthatók. Állítólag valahol egy aquaeductus (római vízvezeték) romjai is megvannak még, ám azt hosszas sétával sem találtuk meg. Az egyik utca mentén az amphitheatrum kapuja is elvileg látható, de ha az a körbekerített építkezés volt az, amit azon az utcán láttunk, akkor csak elvileg. A város fő látványossága mégis a domb tetejére épült, óriási mór erődítmény, amelyet a muszlimok a VIII. század környékén építettek. Ekkoriban volt ugyanis az Ibériai-félsziget iszlám megszállása, melyet hosszú évszázados harcok során sikerüt csak leverni. A félsziget "visszavétele" a muszlimoktól a reconquista. Sagunto egyébként tele van templomokkal, csendes kis utcákkal, gránátalma és pálmakertekkel, ugyanakkor a város modern részében nagy a pörgés, számos bolt és forgalmas utca található. Ideális tehát, hogy ideköltözzek ;) Az emberek nagyon kedvesek voltak, mikor látták, hogy kissé tanácstalanul böngésszük a térképet, többen is odajöttek, hogy megmutassák nekünk, merre van a "castello" :) Egy helyi étteremben ebédeltünk mindenféle tengeri bigyókból készült ételt, tintahal karikákat, "gamba" nevű rákot, kardhalat. Azért ebből a kardhal ízlett a legjobban :)
Estefelé indultunk vissza Valenciába, de még a buszmegállóban összefutottunk két fickóval, akik meghallván beszédünket, bemutatkoztak, hogy ők is magyarok :) Kicsi a világ. Este Gáborral a tengerparton az egyik étteremben vacsoráztunk, a helyi híres paella Valenciana-t. Isteni finom volt! Mikor visszaértünk a lakásba, még beszélgettünk kicsit Honza-val (cseh) majd két óra alvás után útnak indultunk a buszmegálló felé. A busz BCN-be négykor indult, így el kellett búcsúznom Gábortól és Valenciától (meg a pálmáktól, tengertől stb stb...) és szomorkásan indultam "haza" Németországba :)
Képek
Gyümölcsösstand a barcelonai piacon:

Halas stand ugyanitt:

Ízelítő a barcelonai múzeum tárlataiból:

Barcelona látképe a Szépművészeti Múzeumtól:

Valencia:

Valencia katedrálisának tornya:

Horchateria Valenciában:

Die Kirche in Kirchzarten

Mint megtudtam, nem akármilyen kis templom mellett megyek el minden alkalommal, mikor dolgozni megyek Zartenbe. A lovarda épp a kis épület mögött van és a harangozásból szoktam mindig tudni mikor kell ebédelni menni :) Most azonban rá is terelődött a szó, hogy a templom egykori elődjét még az 1200-as években építették. Persze azóta többször áteshetett némi felújításon és effélén, azért meg kell győződnöm mindenről, úgyhogy alkalomadtán be is kérezkedem, egyelőre azonban meg kellett elégednem a helyiek elbeszélésével.
A szomszédban lakó idős néni az, aki gondozza a templomot és annak környékét. Mikor épp virágokat ültetett, állítólag előkerült "ez-az", sajnos erről nem tudtam pontosabb információkat kiszedni belőlük, de az ugye köztudott, hogy Zarten környékén többfelé kerültek elő kelta leletek.
Egy másik alkalommal nénink épp a kis templom padlásán takarított, ahol éppenséggel még világítás sincs, amikor a falról letakarított pókháló alól ki tudja hány éves falfestmények bukkantak elő... Minden évben tartanak egy ún. nyitott napot Freiburgban, amikor is minden régi épületet és kiállítást meg lehet nézni, és ilyenkor a zarteni kis templom falfestményei is láthatók. Persze tekintettel arra, hogy én a szomszédék barátja vagyok, bejuthatok soron kívül is ;)
A környék még mindig lenyűgöző, most, hogy a viharfelhők miatt a hegyek ködben vannak kísérteties látvány és olyan, mintha legalábbis a Himalájában lennék :) Azért majd a havas tájról is készítek fotókat, persze mikor már lesz havas táj...

Es schneit schon...

Ma reggel az ember már arra ébredhetett, hogy a hegyek csúcsai fehérbe öltöztek és munkába menni sem volt olyan lelkesítő... Kirchzartenben egy kisebb hóesés fogadott, bár hóembert még nem lehet építeni, úgyhogy nem panaszkodom :) Az elmúlt hetekben rengeteg eső esett, az átlaghőmérséklet is 8-10 fok között volt, így nem lehetett nagyon hóra számítani. Itt a városban továbbra is csak eső esik, de a magasabb területeken, hegyekben már beindult a karácsonyi hangulat :) (A képen Jeany, a border collie)
Azért Freiburg sem marad le, elkezdték felszerelni a városra a karácsonyi dekorációt. Kell is, hiszen lassan lassan, november 26-án három helyszínen nyílik meg a karácsonyi vásár, amit mi, külföldiek már nagyon lelkesen és kíváncsian várunk. A boltok dugig teltek mindenféle télapókkal és rénszarvasokkal, és megjelentek a karácsonyi kiadású csokicsomagolások, gigantikus kindertojások és miegymás.
Az egyetem folytatódik, bár nem mondom, hogy teljesen bonyodalommentesen. Az egyik órámat pl konkrétan megszüntették, mert amúgyis csak hárman voltunk és még ebből egy srác lemorzsolódott, úgyhogy nincs meg a minimális 3 fős csoport. Nem tudom mivel fogom kiváltani ezt az órát, de az is lehet, hogy ha megírom a házidolgozatom az amphorákból akkor megkapom az aláírásomat. Sebastian Brather is megtartotta első óráit. A szemináriuma nagyon élvezetes volt, az RGA-ban megjelent germán törzsekkel foglalkozunk, és azzal, hogy a kutatás hogyan fejlődött velük kapcsolatban. Én még nem kaptam meg a témám, de valószínűleg langobardok, gepidák vagy gótok lesznek. Az előadást már kevésbé élveztem. Dorf, Burg und Stadt. Der Siedlungsarchäologie a címe és egy meglehetősen nagy méretű előadóteremben tartják, ahol egyrészt nagyon távol van az előadó az első sortól, másrészt pedig nagyon visszhangzik a terem, így a hangfelvétel szinte esélytelen. Ráadásul nem sokat értettem belőle, hiszen módszertan az egész, elmélet, mindez ráadásul német nyelven. Az egyetem Kollegiengebäude épüetei egyébként elképesztő modern dolgokkal vannak felszerelve. Többek közt az ablakok elé gombonyomással lehet redőnyt varázsolni, hogy mindenki jól lássa a projektor vetítette képet. A vászon óriási, így mindenki nagyon jól láthatja és az az igazán döbbenetes, hogy ez az épületben megtalálható számos nagyelőadó (Hörsaal) sajátja. A tanárok gyakran készülnek Power Point előadással, de ha nem, akkoris vetítenek diát vagy fóliát. Az előadások tehát kivétel nélkül illusztráltak és érdekesek. Arra még senkinél sem tudtam rákérdezni, hogy mit keres a rengeteg nyugdíjas bácsi és néni ezeken az órákon.
Az események kezdenek nagyon felpörögni. Jövő pénteken utazom Barcelonába, hogy meglátogassam kedves Gáboromat (http://valencia.freeblog.hu/) (tulképp Valenciában), majd rögtön a következő pénteken és szombaton a provinciális tanszék kirándulást szervez Frankfurt am Main-ba (http://www.archaeologisches-museum.frankfurt.de/) és a környékbeli római kori lelőhelyekhez és kiállításokhoz. A program két napos, de egyelőre csak annyit értettem meg belőle, hogy Saalburgba (http://www.saalburgmuseum.de/home.htm) biztosan megyünk :)

Kolada - Kohl Rolad?

Minden napra tartogat valami kis meglepetést vagy élményt a kirchzarteni munka. Tegnap például egy kis fekete mókus ugrott be az udvar közepébe, épp oda ahol takarítottam. Nem tűnt félősnek, körbeszaglászott és hosszú ugrásokkal bevetette magát a bokrok közé :) Talán még sosem láttam ilyen közelről mókust a szabadban. Ebédre Fleischküchen volt, ami valami fasírt féle csak nincs benne fokhagyma és paprika is kevesebb, és nagy laposra sütik, hozzá viszont isteni rösztiburgonya. Most ettem először igazi hagymás rösztit :)
Ma ebédre pedig megkóstolhattam egy igazi német ételspecialitást, ami Kolada - Kohl Rolad (káposztás tekercs, itt uborkás) névre hallgat. Nos, ha valaki azt mondja, hogy a németek nem nagyon tudnak sokmindent a gasztronómiáról akkor félig igaza van, merthát ez a kolada sem éppen álmaim netovábbja... :) Nem rossz, de nem enném minden nap... Egészen pontosan nagyon vékonyra szeletelt sertéshúsból készül, amit megborsoznak, mustárt kennek rá és némi paprikával is ízesítenek. Ezután savanyú uborka (!) csíkot tesznek bele, meg talán egy szelet sonkát de ebben nem vagyok biztos, majd ezt feltekerik és összetűzik fogpiszkálóval. Az egész úgy néz ki, mintha sült kolbász lenne, de se az illata se az íze nem olyan :) Köretként mint úgy látszik majdnem mindenhez főtt tésztát esznek és a kolada bő szaftját öntik az egész alá. Persze a saláta az jár, és az mindig nagyon finom, bár most nem feldsalatból készült. Az eddigi tapasztalatok alapján nagyon általánosítva azt merem mondani, hogy a németek a süteményekhez és az édességekhez értenek a legjobban!

Bergwelt Schauinsland

Csodálatos nap volt a mai! Már egy hete terveztük el Orsival, hogy ma meglátogatjuk a sokat emlegetett Shauinsland-ot, ami Freiburg mellett van, és egy 20 perces Seilbahn-nal 1284 méter magasra visznek fel - http://www.schauinslandbahn.de/. Ma, munka után rögtön felültem a vonatra, és Freiburgból a 21-es busszal egészen a libegő aljáig utaztunk. A látvány lélegzetelállító volt... Az idő természetesen gyönyörű, sütött a nap, annyi köd volt csak, ami már valójában felhő, ami ezekben a magas hegyekben amúgyis természetes. A Schauinsland csúcsa 1284 méter magas, és még egy 20 méteres kilátótoronyból csodálhatja meg az ember a Fekete-erdő és a környék magas hegyeit. Az átlag magasság 1000-1400 méter között mozgott és a nyugati oldalon az alpok hegyláncait is látni lehet.

A leghátsó, homályos csúcsok a svájci és francia Alpok hegyei:
A túra egyébként nagyon kedvelt a németek körében. Sokan csinálják a nordic walking nevű sportot, ami egyfajta hegyi túrázást jelent, de sokan a gyerekeket hozzák kis magaslati levegőt szívni.Persze nagyon érdekes a növényvilág is, hiszen a köves sziklákon óriási erdők kapaszkodnak, amik ilyenkor ősszel nagyon színesek tudnak lenni. Helyi jellegzetesség az ún. Weidbuchen, ami egy olyan bokor ill. facsalád, ami kifejezetten magas hegységekben él. Nagyon jellegzetes, hogy a koronájuk az uralkodó széljárásnak megfelelően hajlott meg.
Fent, a torony tetején egyszercsak leszólított minket egy hölgyemény, hogy megkérdezheti-e milyen nyelven beszélünk. Mikor mondtuk, hogy magyarul, akkor nagyon felcsillant a szeme, hogy ő épp azon gondolkozott, vajon nem finn-e (kiderült, hogy ő maga svéd) de mégsem volt neki ismerős. De ez mindent megmagyaráz, hiszen a magyar az a finn rokon-nyelve :) Mosolyogva hozzátette, hogy gyönyörű :)
A Seilbahn aljában aztán turista-csalogatónak a helyiek kihozzák aktuális és általuk termelt portékájukat, ami legtöbbször méz, zöldség, gyümölcsök, sütemények, bor, húsfélék, kolbászok és az elmaradhatatlan tejtermékek. Persze, hogy nem bírtuk ki, hogy ne kóstoljunk meg pár dolgot... Egy-egy szelet almás torta, valamint az általam beszerzett Frischkäse schnidlinggel megszórva... Nem kommentálom, beszéljen magáért a látvány ;)

Lazac Kirchzartenben

Ma már nem pusztán látogatóban voltam Kirchzartenben, hanem dolgoztam is. Az istállótakarítás nem egy álom, jó nehéz, de ami utána következik, meg ugye a környék mindent kárpótol. A fizetésben ugyanis benne van az ebéd is Blattmanéknál, akik annyira kedvesek, hogy az ember szerencsésnek érezheti magát, hogy ismeri őket. A menü is igazán fényűző volt: fűszeres, sült lazacfilék, amihez tésztát esznek gombás szósszal és salátát. A saláta paradicsomkarikákból és egy nagyon érdekes, apró levelű ún. Feldsalat-ból állt, amit szerintem valamiféle házilag készített ecetes öntettel is leöntöttek. A Feldsalat különlegessége, hogy leginkább télen nő, nyáron állítólag nincs is... Isteni volt, bár azt hiszem a lazacról sem állíthatom hogy szaladtam volna el inkább ;) Ebéd után valódi mentalevélből készült teát ittunk, hozzá különféle csokis teasütikkel és jót beszélgettünk Németországról és Magyarországról. Sabine megkérdezte, hogy ráérek-e délután, és lenne-e kedvem segíteni Josefnek és Danielának (lányuk, 17 éves) almát szedni. Az egyik földjükön ugyanis néhány almafa csodálatos óriási almákat terem. Ezt az almát aztán kipréselik és valódi almalevet készítenek belőle, amit az egyik cég palackoz, és valószínűleg így el is adják. 100 kg almából kb. 60 liter almalé készíthető, és az eddigi legjobb évben 5000 liter almalevet termettek az almafák :) Az almaléből egyébként legtöbbször szénsavas ásványvíz hozzáadásával ún. Schorle-t készítenek. Remek íze van vízzel és anélkül is ;) Miután mindezért bezsebeltem a fizetésemet, ami nem kevés (...), kimentem fényképezni kicsit, hogy képekkel is dokumentálhassam a látványt. Az egyik paci annyira kíváncsi, hogy azonnal jön, szaglászik és a nyakamhoz dugdosta a fejét meg az orrát :) A környező hegyek csodálatos látványt nyújtanak.
Mindezek után még mindig sikerült emberi időben visszaérnem Freiburgba, hiszen Kirchzartenből az út mindössze negyed óra, az anschluss-bus-ok pedig jóformán félóránként járnak. Elmentem tehát a könyvtárba, hogy a kissé amúgyis szűkre szabott hétvégémbe még majd belesujkolhassak némi tanulnivalót is :) Hazafelé menet pedig benéztem az Archäologisches Sammlungba, ahol az eddigi összes kiállítási katalógus potom pénzért megvehető, és végigsétáltam a kisebb-nagyobb fekete- és vörösalakos kratérok és görög vázák között. Megérdeklődtem a munkát is, melyre a srác heves bólogatással és nagy hadarással adta a tudtomra, hogy persze, épp most keresnek munkaerőt, vasárnap az előadáskor (de. 11-kor az intézet régészei kéthetente előadásokat tartanak) vagy hétfőn meg is kérdezhetem, hogy mikor jöhetek. Azért ez sem válna hátrányomra ;)

Halottak napja egy gótikus katedrálisban

Miután a tegnapi buli fáradtságait kipihenve sikerült némi életet lehelni magunkba, Orsival felkerekedtünk és elmentünk a Münsterbe gyertyát gyújtani Halottak napja alkalmából. Mi sem lehetett volna alkalomhoz illőbb, mint egy gótikus katedrális félhomályában megemlékezni :) Kicsit turista látványossághoz hasonlított a dolog, mindenütt kattanó vakukkal, de az élmény akkoris klassz volt.
Mivel jó nagy köd ereszkedett a városra, először elnapoltuk a Schlossberi kirándulást, később azonban egy jó csésze forró csoki után mégis felkerekedtünk és felmásztunk a város melletti nem túl nagy, kb. 400 méteres hegyre. Hát, azért meg kell hagyni, sokféle időjárásban más és más látványban lehet része az embernek: lélegzetelállító volt a fák között megülő köd. Már nem éreztük hidegnek azt a pár fokot ami még keringett a környéken, én annál inkább érztem (főleg a kilátó tetején), hogy "elvesztettem a lábam alól a talajt..."