Münsterturm

Tegnap este kisebb késéssel szerencsésen (és kissé mókásan -- a francia srác beengedett a kapun, hogy keressem meg :D) megérkezett a hugom Basel-Mulhouse-Freiburg közös EuroAirport-jára. A transzfer busszal kényelmesen jöttünk el Freiburgig, mindössze 50 perc alatt. Ma városnézést és kis bevásárlást tartottunk, mindkettőnket meghatott a boltok karácsony előtti leárazása :) Néhány pulcsival és egyéb aprósággal a táskában megidevzülten távoztunk a Pimkie's-ből, hogy felmásszunk a Münster 116 méter magas, filigrándíszes tornyába. Hát, megkapó látvány, azon túl, hogy másodpercenként adtam hangot aggódásomnak azzal kapcsolatban, hogy ******** magasan vagyunk... De azért jó volt, még sosem láttam Freiburgot felülről, és a torony tetején még kis könyvet is vettem a katedrálisról. Bent valamiféle karácsonyi orgonakoncert-próba folyhatott, mert egy bácsi csodálatos orgonamuzsikával örvendeztetett meg bennünket, a Münster pedig szokásosan csodálatos volt. A tér melletti szuvenír boltban természetesen kakukkos órát is lehet kapni mindenféle méretben és kivitelben, persze még a legkisebbek is 40 euróba kerülnek. Nem baj, majd koplalok, de nekem kell egy kakukkos óra!!! :) Timinek nagyon tetszik a város, persze lenyűgözőek is a mindenféle csillogó bizsut áruló boltok :) Ebédre mensán voltunk, sajttal töltött tortilla volt spenótos szószban és még banánt is kaptunk mellé. Nagy érdeklődésnek örvendett az automata tálcaelszállító kütyü, bár, hogy hová tűnnek a tányérok azután, az rejtély maradt.
Ma estére kis karácsonyi vásározást és Glühwein-ivást terveztünk, persze még most van pár órám, hogy befejezzem a holnapi handout-omat... Most is csak pótcselekszem, azért írok...

Utolsó hét

Itt állok freiburgi tartózkodásom utolsó heténél, legalábbis ebben az évben. Négy órakor megyek ki a hugomért a repülőtérre Basel-be, addig úgy gondoltam, van egy kis idő még egy rövid bejegyzésre.
A lovardában sokminden kiderült Lináról, arról a kancáról, aki szerintem a legszebb ló az istállóban. Szóval nem volt véletlen, hogy mindig olyan nehéz őt felszerszámozni és mikor visszaviszem a boxába rendszeresen megugrik és jóformán befut a boxába ami kissé sérülésveszélyes, ha az ember erre nincs felkészülve. Eddig nem értettem, hogy miért van vele mindig annyi gond. Ma Sabine elmesélte, hogy Lina évekig nagyon beteg, mondhatni élet-halál közt lebegett. Egészen kis csikó korától súlyos csontrendellenességben szenvedett, a legtöbb állatorvos az elaltatást javasolta, jobb lesz mindenkinek. Sabine nem akarta elhinni hogy ez így van és rengeteg különleges orvossal beszélt, majd alternatív gyógymódokhoz fordult a lóval. Mindez persze misztikusan hangzik, hogy csupán különleges kövek gyógyítsanak meg egy állatot, de a látvány magáért beszél, a fiatal ló gyönyörű és energikus, de azért a lelkében nyomot hagyott a klinikákon eltöltött hosszú idő. Valamiért borzasztóan fél a vasvillától, annyira, hogy ha valaki bemegy a boxába a villával akkor rugdos, nagyon nyugtalan és a sarokba húzódik. Sabine szerint az egyik helyen bánthatták őt a villa nyelével, esetleg valaki megverhette, mi másért rettegne a villától. Arra a kérdésemre is választ kaptam, hogy miért fut be mindig a boxba. A szembeni boxban egy csődör, Skippy lakik, akitől Lina nagyon fél, ez egyfajta természetes rangsor, és ha az ember nem áll oda Skippy elé, hogy ne haraphassa meg, akkor Lina igyekszik minél hamarabb túllenni a "veszélyes" szakaszon :) Szóval megtanultam, hogy el kell takarni Skippy-t, hogy ne féljen a másik ló :) Lina egyébként még nincs betörve, nemsokára azonban eljön az ideje, hiszen jövő áprilisban már négy éves lesz. Sabine mondja, hogy nagyon kevés idomárban lehet azonban megbízni, nagyon sokan bántják a lovat azért, hogy engedelmességre bírják. Az egyik fickó, aki még jó lenne, csak istállóban tartja a lovait, és ha Lina nem mehet ki rohangálni az istállóból akkor teljesen megbolondul, szóval ez sem jó.
Nagyon sokat számít az állatok lelkében és viselkedésében hogy hogyan is bánnak velük. Pontosan olyan sérülékenyek mint az emberek. Amelyik ember pedig képes egy állatot bántani az embert is képes... Illatos út

Mehlsuppe???

Alig akartam hinni a fülemnek... Azt gondoltam, biztos tájszólás, vagy egyszerűen csak nem tudok németül, ami még igaz is lehetett volna, de beigazolódott a legsötétebb sejtelmem: LISZTLEVES! Teljesen gyanútlan voltam a kirchzarteni ebédet illetően, hiszen finom, sült husira emlékeztető illatok szálltak felém, és azért már dél felé éhes is az ember a nagy munkában és a friss levegőn. A leves kissé sűrű állagú, sötét szürkés (a képen a "híres" baseli lisztleves látható, kissé vörösesebb színben) színű és érdekes illatú volt. Első pillantásra zöldséglevesnek képzeltem, talán bab vagy borsó, vagy valami efféle. Legfeljebb néprajzi tanulányaimból valamikor a 17-18. század környékéről hallottam utoljára olyat, hogy nagy éhínségekkor lisztből és vízből készítettek ételeket. Nos, a lisztleves, németül Mehlsuppe, olajon (!) megpirított lisztből, húsléből és mindenféle fűszerekből áll. Talán a rántottlevesre emlékeztet, bár ha jól tudom, akkor az hígabb és zsírral készítik, na mindegy, itt az emberek elszaladnak a tömény zsír említésétől is :) Nem hiába szinte színhús még a szalonna is :) Szóval nem volt teljesen ehetetlen, mert van benne só, némi fűszer és még sűrű is, de ismét nem szerzett plusz rajongót magának a hagyományos badeni német (azaz svájci) konyha... Még repetáznom is kellett, mert Maria nagymama felszólított rá. Szerencsémre azért megvolt a korábban kiszagolt sült hús is, fasírozott-féle formájában, amiből ugye hiányzik a már említett piros paprika és fokhagyma. Na hát így jártam :)
Tegnap kis rómás tanszéki karácsonyi kávézás-teázás volt a könyvtárban, ami nagyon jó hangulatban telt, Nuber prof. megszólított és sokat beszélgettünk. Főleg az érdekelte, hogy milyen a tanszék Budapesten, illetve hány egyetemen tanítanak régészetet és, hogy az ismerősei közül ki van még a szakmában ill. hogy érzi magát. Felemlegette Póczy Klárát, bár jellemző, hogy leginkábbis azzal emelte ki, hogy ő volt Alföldi András utolsó tanítványainak egyike. De szó volt Soproniról, Visyről, Mráv Zsoltról is. Persze a beszélgetésből kiderült, hogy Németországban egészen más koncepciókkal tanítják ám a szakmát. A régész végzettségű egyén ugyanis nem dolgozhat ásatási technikusként, hiszen az Handwerk (azaz kétkezi munka..). Az egyetemen az értelmiséget képzik, tehát azt a régészt, aki ásatást vezet, meghatároz, dokumentál és publikál. Csak Baden-Württenbergen három régészeti tanszék van, és ez csak egy tartomány. Nuber azt is elmondta, hogy viszont csak annyi régészt képeznek, aki egészen biztosan el is tud helyezkedni... Hát lenne mit tanulnunk tőlük más szempontokból is. Sok segítséget és tippet kapok tőle az óráin is a szakdolgozatomat illetően.
Ma vesztemre megajándékoztam magam ismét gumicukorral. De egészen biztosan a szervezetemnek szüksége van cukorra. Így tulajdonképpen csak a kötelességemet teljesítem, nem?

Tegnap és ma

Tegnap, azaz kedden szerettem volna végre Freiburgot is megmutatni Zolinak, de az időjárás úgy döntött, hogy a változatosság kedvéért nézzünk még egy kis múzeumot, és folyamatosan zuhogó esővel tisztelt meg bennünket. Ezért a Colombi Schlössle-be kirándultunk, ami ráadásul majdnem a szomszéd utcában van, és annyit kell róla tudni, hogy az épület is régi, az 1800-as évek közepén, végén épült. Nagyon szép egyébként, és ez ad helyet a régészeti múzeumnak, a múzeum shopban pedig ismét el lehet költeni könyvekre a napi betevő falatra valót :) Dehát mire valók a múzeumok?? A Zoli által hozott ICOM kártyával még a 3 eurós belépőt is megúsztuk, úgyhogy jól indult a dolog. A kiállítás nagyon jó, most egy időszaki kiállítást is megnézhettünk Vissza a kőkorba címmel, a bejárattal szembeni lépcsőfordulón Ötzi viaszból megformált alakja köszönti a látogatót, persze szimpatikus bőr szerelésben, hanyagul háta mögé vetett sáskabáttal :) A vitrinek gyerekek és felnőttek számára egyaránt élvezetesek, sok kipróbálható dolog van, pl. kőpengével bőrt vágni vagy szőrteleníteni (mindet kipróbáltuk...). A római anyag is elég nívós, sok gyönyörű tárggyal, egyik kedvencem volt a millefiori üvegtál. A palota alagsorába egy hosszú lépcsőn keresztül kellett lemenni, ahol egy Alemann Schatzkammer-t, azaz kincstárat rendeztek be, gyönyörű arany és egyéb tárgyakkal. A különleges az volt ebben a tárlatban, hogy elkészültét magánszemélyek és bankok szponzorálták... Minden vitrin alá ki volt írva, kinek köszönhetjük a gyönyörű kiállítást... Sírtam is egy kicsit, hogy ilyen mikor lesz Magyarországon??? Miután megvettünk vagy négy könyvet, ezek közül három leárazott 50 centes volt, még mindig esett az eső, úgyhogy a Münsterig jutottunk, mert azt azért szerettem volna megmutatni, meg hát az fedett hely :) Estefelé kicsit csendesedett az eső, így el tudtunk még menni a karácsonyi vásárra és mily meglepő, most Schokoapfel helyett sült sajtos-kolbászos zsemlét ettünk amolyan németesen :) Nagyon finom volt :)
Nuber szemináriumára együtt elkészítettük a handoutokat, jó volt az óra, még a polgárdi ezüst asztalról is szó volt.
Ma délelőtt fel kellett tennem Zolit a vonatra, amely kilenckor indult, én pedig mehettem ismét településrégészet órára.
A vadiúj csizmám sarka természetesen nem bírja a mozaikkockás utcák kiképzését, úgyhogy egy hét elteltével máris sarkaltatni kellett vinnem a helyi suszterhez, aki ráadásul nő :) Az már kevésbé tetszett, hogy mindezért 8 eurót kért el, de ha nem akarok mindig beázós cipőben járni, pengetni kell...
Csak hogy ne mindig a római leletekről tegyek ki képet, most az első képen egy őskori fonott kosár látható, a másodikon tausírozott kora középkori övveretek és egy gyönyörű maszkos fibula. A harmadik kép az egyik környéken talált villából származik, míg a negyedik ábrázolja a kis kedvenc millefiori tálat. Az utolsóelőtti az alemann kincstár.


És végül, kedves Ötzi:

Bienvenue á Strasbourg!

Tegnap, azaz december 9-én Strasbourgban jártunk. A város másfél órányira van Freiburgtól, és a történelme folyamán hol Németországhoz, hol Franciaországhoz tartozott. Jelenleg gyönyörű francia város, mely az Európai Unió számos intézményének ad otthont. Itt van többek közt az Európai Parlament és az Ombudsman is. Sajnos az időjárás nem nekünk kedvezett, mikor odaértünk folyamatosan esett az eső, úgyhogy "bemenekültünk" a Palais Rohan-ba, amely a régészeti múzeumnak is otthont ad (meg a szépművészetinek meg a képzőművészetinek...). Csodálatos kiállítás, a város római előzménye Argentoratum legiotábor és város, ennek a leletei töltik meg a vitrineket. Sajnos a tábornak látható maradványa nincs, mert Strasbourg folyamatosan épült rá korábbi előzményeire, viszont így maradhatott meg a tábor két legfontosabb útja, a cardo és a decumanus.
Mikor befejeztük a kiállításozást, végre az eső is kegyeskedett kicsit elállni, így megnézhettük a katedrális alatt megrendezett gyönyörű karácsonyi vásárt is. És hogy mondjak valamit a katedrálisról: lenyűgöző.... Óriási, nagyon díszes és egyszerűen lélegzetelállító, ahogyan a város fölé emelkedik. Strasbourg híres részét képezi a La petite France, azaz a kis Franciaország, mely Fachwerk-házaival igazi középkori hangulatot varázsol az Il mentén. A kistermelők karácsonyi vásárán mindenféle helyi terméket lehet kapni, sajtokat, amiből be is szereztem egy kisebb darabot, de van escargo pult is, ahol bizony éticsigából készült étkeket árultak. Sajnos elég rövid séta fért még bele a napba, egyrészt mert már sötét volt, másrészt meg mert folyton szemerkélt némi esőcske... De nem nagy a baj, mert én tuti viszem a hugomat is Strasbourg-ba :)
Ma már csak dolgozni voltam, meg órán, aztán Zolival könyvtároztunk kicsit, holnap meg ha minden jól megy akkor végre meg tudom neki mutatni Freiburgot is :D

Képek

Strasbourg, régészeti múzeum

Fibulák

Terra Sigillata

La petite France

Karácsonyi vásár
Sajtos és fűszeres pult

Escargot

Basel, Mainz, Kirchzarten...

Mikulás és Basel
Szerdán délután 5-kor megérkezett Zoli, sajnos már sötétben, úgyhogy a városnézés a karácsonyi vásárra korlátozódott :) De örültünk egymásnak és megvolt a mikulásos ajándékosztás. Megkaptam az anya által kötött gyönyörű pulóvert és a hugom által vásárolt csini felsőt is. Zolitól pedig stílusosan aszalt gyümölcsöt (csokit nem akart venni, nem értem miért :)) és egy nagyon szép gyertyát kaptam. Én pedig az ölébe borítottam a rengeteg szakirodalmat amit jártamban keltemben vásároltam :) Másnap, miután hazaestem Nuber előadásáról, ellátogattunk Basel-be, Svájcba, ami Freiburgtól mintegy egyórás vonatútnyira van, nekem pedig a szemeszterticket miatt negyedannyiba került a jegy. Nagyon megérte... Csodálatos város! Minden sarkon találni Victorinox bicska-boltot néha kissé különc és extrém kínálattal. A svájciak irtó érdekesek. Azon túl, hogy beszélnek németül, franciául, általában még olaszul is, van egy saját, kissé keverékre emlékeztető nyelvük. Mókás az utcán fel-felismerni, hogy ezt a nyelvet, habár nagyon hasonlít a franciára és a németre, mégsem értjük :) A Rajna halad keresztül a városon, partján egymást érik a szebbnél szebb ún. Fachwerk-stílusú házak. Ezek az épületek a középkor folyamán, főleg a 14-16. században voltak nagyon kedveltek ezen a vidéken. Egy kisebb mellékutcán felfelé vezet az út a baseli Münster-ig, amely egy olyan középkori katedrális, melynek a 9. századból van a legkorábbi előzménye. Az évszázadok során jól kinőtte magát, csodálatos templom lett belőle, mellette a Pfalz, egy kis kilátótér a Rajnára, a város másik felére és a hidakra. Lenyűgöző látvány! Külön kellemes meglepetés volt a katedrális kisboltjában ülő pénztáros néni, aki spontán megkérdezte magyarul, hogy magyarok vagyunk-e... Kiderült, hogy Magyarországon született és nagyon jól beszél magyarul :) Röpke városnézés után bevetettük magunkat a történeti múzeumba, amely egy szintén régi templomépületben kapott helyet. A főleg magángyűjteményekből származó kiállítási tárgyak között olyan extra dolgok is megtalálhatók, mint a carneol-ivókehely, vagy a mogyoróhéjba festett passió jelenet 1500-ból. Egy középkori freskósorozat a baseli haláltánc mókás jeleneteit örökítette meg. A falfestményeket szintén ebben a templomban találták. A téma kedvelt volt a középkorban, és az emberek halál utáni egyenlőségét szimbolizálta. A jeleneteket kis figurákkal tették szemléletesebbé a kiállításban. A karácsonyi vásár és kivilágítás millió turistát vonz a városba, a világ minden tájáról. A főbb tereket és épületeket égőkkel díszítették, így a város szinte fényárban úszik.
Mainz
Dec. 6-án pénteken Mainz-ba látogattunk, Rheinland-Pfalz tartomány egyik legszebb történelmi városába. Minket leginkább a híres RGZM, a Römisch-Germanisches Zentralmuseum érdekelt, ami a Kurfürliches Schloss-ban, a barokk választófejedelmi palotában kapott helyet. Mainz már a római korban is jelentős, Mogontiacum nevű város és legiotábor volt. A leghíresebb lelőhely Mainz-Weisenau, amit az ókorosok egy sisaktípusról is ismerhetnek :) Ennek a leletei azonban a mainzi Landesmuseumban vannak kiállítva, úgyis, mint a híres Jupitersäule. A város római kori emlékei közé tartozik a színház, melyet a vasútállomás építésekor sikerült megtalálni és most is ásatást folytatnak rajta, valamint a Hilton szálloda építésekor napvilágra került öt hajóroncs, melyeket a Schiffarts Museum-ban helyeztek el. Itt nem csak az aktuális leleteket lehetett megnézni, de a múzeum a római, főként folyami hajózás számos emlékét bemutatja. A városban született Johannes Gutenberg, akinek szobra van állítva az egyik téren, valamint múzeum is bemutatja az akkori könyvnyomtatást. A történelmi belvárosban sétálva az ember megcsodálhatja az 1600-as években épült Fachwerk-házakat, különösen a Kirschgarten híres és szép. Innen már láthatók a Kaiserdom, Mainz óriási katedrálisának tornyai. A három épségben megmaradt birodalmi dóm egyike, vörös homokkőből épült óriási templom, melynek előzményei szintén a korai középkorra nyúlnak vissza. Tövében rendezték be a karácsonyi vásárt, ahol meg kellett kóstolnunk a régió egyik hírességét, az almaborból készült forralt bort, amit szép, kék bögrékben kaptunk, melyeket természetesen haza is hozhattunk egyfajta szuvenírként :) Hazafelé menet sajnos már csak kívülről nézhettük meg a St. Stephan Kirche-t, melynek üvegablakait Marc Chagall tervei alapján készítették.
Kirchzarten, St. Joanneskapelle
Ma délelőtt Kirchzarten-ben jártunk. Már múlt héten bejelentettem a háziaknak, hogy most szombaton szeretnénk megnézni a templomot (katolikus), lehetőleg a falfestményekkel együtt. De amit láttunk, az felülmúlta azt, amit gondoltam... A pici templom mennyezete festett famennyezet, nagyjából a 18-19. század fordulóján készülhetett. A padláson pedig eredeti, 1500 körülről származó falfestmény-részletek maradtak meg. A szomszéd néni, Margaret, 76 éves és több mint 50 éve gondozza a templomot, takarítja, gyomlálja a kertet. Épp a padláson tett-vett, mikor a pókhálókat leszedve festmény nyomait figyelte meg. A régészek ki is jöttek, és megállapították, hogy a festmények mintegy 500 évesek, és Krisztus keresztről való levételét és siratását ábrázolják. Az alsó szinten két szentet, Szent Jánost és Szent Margaretet ábrázoló, ezekkel vsz. egykorú falfestmény is látható. A falon függő szentképet egy család ajánlotta fel a templomnak, ami csodás módon menekült meg egy árvíz alkalmából egy házból.

Apfelsaft by Familie Blattmann :)

Az elmúlt napokban semmi izgalmas nem történt, ha csak azt nem említem, hogy kaptam egy csekket Freiburg várostól, hogy fizessek szemételszállítási és kukabérleti díjat. Ez úgy nagy általánosságban nem lett volna akkora megrázkódtatás, ha az összeget nem látom rajta. Egy egyszemélyes háztartásra ugyanis évente 160 eurót kell fizetni. Ebbe beletartozik az, hogy a legkisebb kuka mérete 35 liter, és ebből a kukából kell legalább négy, hiszen nagyon szelektíven gyűjtjük a szemetet. Ehhez járul magának a szemétnek az elszállítási díja. Blattmannéknál Kirchzartenben 740 euró évente ugyanez a díj, úgy, hogy nekik nincs Biotonne-juk, hiszen a trágyadombon kiváló helyet talál a szerves hulladék. Emellett azt is elmesélték, hogy habár a szelektív hulladékgyűjtés azért van, hogy bizonyos anyagokat újra fel tudjanak használni pl. villamos-erőműveknél, az áram is egyre drágább és drágább Németországban. Az emberek nem értik, hogy ha már egyszer ennyi sokat fizetnek azért, hogy szétválogatva vigyék el a szemetet amiből áramot csinálnak, miért lesz mégis mindig drágább. Az én izgalmam ezzel véget ért, hiszen a főbérlőm magára vállalta ennek a gondját, mondván, nincs konyhám, miért fizessek hetente x darab 35 literes kukát amiben így igaza van, de az is igaz, hogy normál esetben az egyszemélyes háztartásért ennyit kell fizetni, az államot nem érdekli, hogy ki mennyi szemetet csinál és az megtölti-e a kukákat... Újabb izgalmam majd a villanyszámla megérkezésekor lesz...
Egyébként minden ok, bár az időjárás kissé szeszélyes, az átlaghőmérséklet 8-10 fok körül van, viszont cserébe sokat esik az eső, tegnap este meg ma délelőtt pedig orkános szélfújás társult még hozzá. Kirchzartent továbbra is imádom, Maria nagymama jóvoltából már négy üveg 100%-os almalé tornyosul a hűtőben, mert mindig a táskámba dug egyet mikor eljövök egyet a papának, egyet a mamának alapon :)
Ma még be kellene fejeznem a holnapi Beruf und Handwerk-re a referátumomat, de felröppent a hír, hogy esetleg elmarad az óra, ami így még megnehezítette a koncentrálást :) Egyébként pedig már nagy az izgalom, holnapután jön a pasim és addig még takarítanom is kell...