Der eiserne Heinrich

Ő az új lakótársam. Mármint Heinrich :) Főbb jellemzői, hogy zöld, nem táplálkozik, csak vizet iszik és nem zargat feleslegesen. Nem csinál koszt maga után és bármikor lehet vele beszélgetni :) Szóval ma vásároltam a virágüzletben, mert szerettem volna egy kis életet ide a szobámba, és olyan szép levelei voltak, hogy mindjárt kiválasztottam. Hogy miért pont Heinrich? Mert német, de persze van más oka is.
Néhány nappal ezelőtt Orsival beszabadultunk a számos óriás-könyvesbolt egyikébe. Azért óriás, mert a belvárosban legalább két-három olyan Buchhandlung-ot találni, amelyek minimum három emeletesek, kávézóval, minden polcnál olvasósarokkal és információs pultokkal, ahol mindent meg lehet kérdezni az adott témában kapható könyvekről. Egyszerűen élmény egy ilyenben bóklászni, és ha lenne feleslegesen eltöltendő időm akkor biztos örökké egy ilyenben lógnék... A Rombach Buchhandlungban, ahová Orsival mentünk az antikvár és a vadiúj könyvek témák szerint vannak csoportosítva, tehát egy témához ugyanazon a polcon találunk antikvár és új könyveket is. Első utam persze a Geschichte (történelem) és a Märchen für Erwachsene (mesék felnőtteknek) polcokhoz vezetett, amelyek közül a másodikról kapásból leemeltem a Grimm testvérek híres könyvét: Kinder- und Hausmärchen címmel. Az eredeti mesegyűjtemény újrakiadása Grimmék kommentjeivel. Az a híres folklorista bácsi adta (Heinz Rölleke) ki, aki gyakorlatilag egész életében a Grimm testvérek meséit tanulmányozta. Mit ne mondjak, fantasztikus eredetiben olvasni a Grimm meséket :) Ha valaki ezek után sem tudná
ki az a Heinrich és mit keres a Békakirály című mesében, akkor azoknak elmesélem, hogy Heinrich a királyfi szolgája, akinek a szíve megszakadt mikor urát békává változtatták. A varázs megtörte után azonban szívéről lepattantak az összetartó vaskapcsok. Az eredeti mesében csodálatos kis versike szól a híres jelenetről:

"Heinrich, der Wagen bricht.
Nein, Herr, der Wagen nicht,
es ist ein Band von meinem Herzen,
das da lag in grossen Schmerzen,
als ihr in dem Brunnen sasst,
als ihr eine Fretsche was't"

(Heinrich, eltörött a kocsi. Nem, uram, nem a kocsi, ez csak a szívemen lévő egyik vaspánt, amelyet fájdalmamban kellett rátenni, mikor uram a kútba került békaként. nyersfordítás ;))

Kifelé menet természetesen megálltunk megnézni a leárazott könyveket is, ahol "véletlenül" a kezembe került Grimmék másik híres kötete, a Deutsche Sagen (német mondák) 22-ről 9 euróra árazva. Hát hazajött ő is :) A meséskötet egyébként 1837-ben készült el, akkor adták ki, a szövegek nagy része korábbi. Úttörő jelentőségű eseményről van szó, ebben az időszakban vált a népmesegyűjtés a "mitológia" elsődleges forrásává. Habár ekkor Grimmék valóban úgy gondolták, hogy német mítoszokat gyűjtöttek és a hitvilágra tudnak következtetni belőlük, ez természetesen nem így van, de a népmesegyűjtést nemzetközileg indította el a folklorisztikai tudományágak útján. Hatására számos országban történtek hasonló gyűjtések, Magyarországon ennek egyik legfontosabb állomása volt az Ipolyi Arnold által "gyűjött" Magyar Mythologia, ami szintén főképp magyar népmeséket tartalmazott. A Kinder- und Hausmärchen letehetetlen, bár nyelvezete némiképp nehéz, hiszen régies és sokszor olyan szavak vannak benne amiket ma már nem mondunk, azért a mesék nagy része jól érthető és tényleg... csodálatos eredetiben olvasni őket ;)
A mesedélután zárásaképp egy kis ízelítő a kirchzarteni hangulatról ;)

Csakúgy...

Ma semmi különös jelszót nem adtam a napnak, hiszen a program nagyjából ugyanaz mint eddig: Kirchzarten, tanulás, Kirchzarten, suli stb... Az időjárás változatlanul nagyon jó, bár Sabine azt mondta, azért itt sem normális január közepén a 15 fokos meleg és a hóvirág. Emellett azonban mindenki nagyon élvezi, a macskák rendszeresen heverésznek a melegben. Ma ugyan kicsit borúsabb volt az idő mint szokott, de mégis a madárcsicsergéssel és a pulcsis idővel olyan volt, mint májusban, csak nem virágoznak a fák.
Ma suliban is voltam, és kiderült, hogy a Sebastian Brather által tartott Hauptseminar-ra nem kell referátumot készítenem, persze nem azért mert külföldi vagyok, hanem mert egyszerűen nem férek bele az időbe azzal a lánnyal együtt, akinek a múlt héten kellett volna elődadnia de betegség miatt távolmaradt. Nos, ennyivel legalábbis könnyebb, de jövőhéten előadás az avar temetkezésekről, három hét múlva pedig Gesamtreferat rómán! Ettől egy kicsit tartok, mert a múlt heti óra nagyon érdekesen végződött. Svennek, az egyik srácnak kellett volna előadni a római kori bőr- és csontfeldolgozásból, de valamiért, talán mert nem hozott elég képet, a professzor nem engedte előadni, így elég kérdésessé vált, hogy mikor fogja tudni megcsinálni a referátumát. Innentől kezdve ugyanis minden hétre be vagyunk osztva, és természetesen én vagyok az utolsó, persze nyelvi nehézségekre panaszkodva ;)
Ma sikerült bevásárolnom is, némi édességgel és joghurttal jutalmaztam a hétvégi kemény munkámat :)

Egy csodás "tavaszi" délután :)

Úgy látszik szokásommá válik, hogy mindig csak akkor írok, mikor jó idő van és a hangulatom is tavaszias. Igazán remek hely ez, ahol január közepén egy szál széldzsekiben lófrálnak az emberek, csicseregnek a madarak és zöld a fű. Kirchzarten-be menet a fenyveseket nézegetve még azt is látja az ember, hogy mely fák kezdték máris el növeszteni az új ágaikat, ezeknek ugyanis friss zöld színük van. Egyszóval, gyönyörű nap volt, a munka végeztével befeküdtem Jeany mellé a szalmába és együtt élveztük a melegséget. Később Josef jött ki a házból, és kérdéseimre válaszolva elmesélte, hogy házukat és a hozzá tartozó istállót az 1820-as (!!!) években építették. A házat persze már sokszor felújították, ezért kívülről ez már csak annyiban tükrözi a hagyományos építkezési szokásokat, hogy sokemeletes, nagyon nagy és nem csak egy család lakik benne.
Az istálló azonban igazi kuriózum. Ún. alles unter einem Dach, ami annyit tesz, minden, egy tető alatt. Ez lényegében azt jelentette, hogy az összes gazdasági helység, az istálló és gyakran a lakóépület is egy óriási tető alá volt rendezve. Az egyes helységek funkciója ebben az esetben nagyon megváltozott. Az épület külseje és alapszerkezete azonban a régi, úgy is mondhatnánk, eredeti. A ma ittlakók számára azonban ez csak annyit jelent, hogy a faanyag korhadt, szúrágta, a tetőt tartó deszkák tönkremennek. Ezek kicserélése sok időt, munkát és pénzt igényel, ezért ahol lehet, megspórolják és lebontják a használhatatlanná váló részeket. Abban az istállórészben, ahol ma a pónik laknak, valaha teheneket tartottak. A helység menyezete nagyon alacsony, ami azért jó, mert nem kell ablakot tenni rá, így sokkal jobban tartja a meleget, mint a magas terek. Felette egy nagyon érdekes hosszúkás balkon, vagy gang látható, kissé díszesebben faragott oszlopokkal. Teljes elragadtatásomra itt lakott a szolga, azaz a Knecht (női formája Magt), aki az állatokat vigyázta és ellátta, esetleg fejte a teheneket. A szobákhoz vezető lépcsőt Josef elbontotta, de egyszer úgyis kikövetelem, hogy feljuthassak, és közvetíthessek egy több mint 150 éves "hálószobasorról" :) A szobákhoz kicsiny ablakok járultak, és a tehénistállóhoz való közelsége miatt semmi szükség nem volt plusz fűtésre. A teheneket régen az udvarra nyíló elkerített kis térre engedték ki, itt voltak az itatók, hiszen az istállón belül itatóvályút nem látni. Az ajtófélfa két nagyméretű mélyedése mutatja az egykori itatók helyét.
A mai lóistálló menyezetét szintén Josef bontotta el, hogy kellemesebb legyen a levegő a nagyobb testű és igényesebb lovak számára, de ez a helyiség egykoron disznóól (Schweinestall) volt, padlásterének egyik oldalán szintén kicsiny szobákkal. Ezek ma már nincsenek meg, de mementójuk, az ajtó és az egyik oldalon egy sor pici ablak jól szemléltetik a régi időket.
Még a végén az áhított néprajzi gyűjtés is meglesz a dologból, nagyon dolgozom rajta, eddig a nyelvi korlátok miatt nem mertem belefogni, de Josef meséjét egész jól megértettem. Reményeim szerint a nagymamát is megszólaltatom, de vele nehezebben boldogulnék az erősebb dialektus miatt. Talán Sabinéék egyszer segítenek :) Jövő hét hétvégére végre megbeszéltem egy lovasórát, amennyiben az időjárás is kedvezni fog...

Téli napsütés

Csodálatos idővel örvendeztetett meg mindenkit január 13-a. Bár a hőmérséklet hidegebb volt mint tegnap, a csodás napot mindenki élvezettel fogadta, ki így ki úgy ;) Kirchzarten után úgy döntöttem, hogy sétálni megyek a Schlossbergre, hiszen ilyen szép időben vétek a négy fal közt ücsörögni. Ismét megmásztam a kilátót, ahonnan most már nem ködös, hanem lélegzetelállító látványban lehetett részem.. Mivel egyedül mentem, senkivel sem oszthattam meg attól való félelmemet, hogy leesem vagy hogy kidől velünk a kilátó, így inkább csöndben szorongtam magamban :)
A szénabála tetején csodásan lehet napozni!

A kertek alatt kibújnak a virágok

A Münster kicsit másképp

A Fekete-erdő magasabb hegyein megmarad a hó, melyek sípályáit minden hétvégén sokan keresik fel

Fekete-erdő és Donauwelle

Első napom volt ismét a munkában, pacik között Kirchzartenben. Az idő nagyon jó, bár most már nem sütött úgy a nap mint tegnap, de a 8 fokkal így is elégedett lehetek :) Jó volt újra látni az állatokat, igazán ezt tudnám magamnak elképzelni (persze ha nem régész lennék): egész nap állatokkal foglalkozni, nyuszikákat simogatni, kutyával játszani, kecskékkel szimatoltatni az arcom
és persze lovazni minden mennyiségben. Sabine nagyon örült mikor meglátott, majd pedig megmutatta házuk legújabb lakóját, Oley-t, a lehajló fülű nyuszit :) Közben degukat etettünk, én pedig rendületlenül kényeztettem a macskákat és a nyulat. Az ajándékok is nagy sikert arattak, leginkább az Erős Pistát forgatta mindenki, bár megkóstolni nem volt merszük, és a könyvet lapozgatták, körben az asztalnál, mindenki kérdezett valamelyik neki tetsző képről. Ez hol van? Magyarországon ilyen sok a beépítetlen, erdős vidék? És ez kinek a tulajdona? Szóval felkeltettem az érdeklődést kicsiny hazám iránt. Az ebéd utáni desszerttel pedig Maria nagymama ismét levett a lábamról... Egy speciális recept alapján készült sütivel ismerkedhettem meg: Donauwelle, azaz Duna-hullám. A német édességek immáron végképp meghódították a szívemet. Akik tömény csokival locsolnak le egyébként meggybefőttel és vanílilapudinggal készült kakaós piskótatésztákat, háááááát.... Szóval isteni, ajánlom az otthoni elkészítéssel való próbálkozásokat, bár magyar nyelvű receptet egyelőre nem találtam hozzá. Majd fordítok ;) Sabine sajttortája is megállta a helyét, és nevével ellentétben, bár azt gondolnánk, hogy sós íze van, citromos túrószerű édes töltelék van a tésztán, majd sajttal jó vastagon beszórva megsütve. A harmadik képen a lovarda hátsó része látható, háttérben a most különösen feketének látszó Fekete-erdővel :)
Hazafelé menet Orsi és Mara hívott egy kis mászkálásra, hiszen beköszöntött a leárazás és kiárusítás szezon, amikoris szoknyák és blúzok 2500 forintnyi euróért kaphatók kiváló üzletekben. Szimpatikus :) Mara, egy düsseldorfi fogorvoshallgató lány, ide jár Freiburgba, és szeretne utánam ebbe a lakásba költözni. Az ő lakása amit bérel nem éppen összkomfortos, és Orsi annyit mesélt már neki az enyémről, hogy most eljött és meg is csodálta. Beszéltünk a főbérlőékkel akik szokás szerint igen kedvesek voltak, és persze költözhet.

Víder in dojcsland

Nos, hogy én is szárkózzam kicsit az időnek megfelelően, Boldog új évet kívánok mindenkinek akivel nem sikerült volna találkoznom abban a kis időben amit otthon töltöttem. Tegnap este, némileg kalandosan sikerült visszakeverednem Freiburgba, ahol csodálatos plusz 8-10 fok (nyílik a hóvirág!!!) várt a magyarországi mínuszok helyett :) A repülőút mindenféle komplikációtól mentesen telt, ablak mellett még Bázel fényeiben is gyönyörködhettem. Az előttem ülő úr úgy fészkelődött az ülésében, hogy majd kiszakadt és attól féltem az ölemben köt ki, a hátam mögött ülő kislány pedig az első fél órában folyamatosan ismételgette, hogy "kakilni kell!!! kakilni kell!!!", az utolsó félórában pedig artikulálatlanul visított, hogy fáj a füle (az ereszkedéstől bedugult neki). Én pedig Márait olvastam :D A vadiúj bőröndöm teljes épségben úszta meg első repülős kalandját, aminek külön örültem. A régi bőröndöm ugyanis már nem bírta a gyűrődést, és Budapestre érve darabjaira esett szét :) Nos, sajnos elég kései időpontban indult a repülő, de így legalább be tudtam íratni még néhány jegyet az egyetemen is, illetve mehettem asztalt borogatni az Erasmus irodába, ahonnan jó szokás szerint idegbajjal távoztam. Zárójelben jegyzem meg, hogy aki ELTÉn akar erasmus ösztöndíjra menni, az eddze fel kötélvastagságúra az idegeit és készüljön fel még az atomkatasztrófára is.
Tehát sikerült 19:45 perckor kikeveredni a francia határról, ami nem volt zökkenőmentes, mert a határőr srác, aki persze a francián kívül semmilyen nyelven nem értett, valamiért nem fogadta el a személyimet, lelkesen ismételgetve a "Hungary, hungary" szót, hiszen ezt le tudta olvasni a kártyáról. Azt nem tudtam meg, mi volt a baja vele, de aztán elé nyomtam az útlevelemet (ami még szerencse hogy nálam volt...) akkor hosszas fejcsóválással és nézegetéssel végül átengedett. A szitu már csak azért is érdekes volt, mert a mögöttem jövő magyar lány útlevelével is ezt csinálta, egy másik, kettős állampolgár magyar-francia hölggyel úgyszintén. Talán kerestek valakit... Az abszolút tanulság azonban: lehetőleg mindig vigyünk magunkkal útlevelet!
Mivel konstatáltam, hogy nyolc órakor csak szombaton és vasárnap megy busz, hétköznap pedig 19:30kor és 21:15kor, szóba elegyedtem az imént emlegetett magyar lánnyal, akiről mellesleg kiderült, hogy már négy éve él Freiburgban, ő is erasmus ösztöndíjjal kezdte a SOTEn, majd mivel itt ismerkedett meg a barátjával, aki már régebb óta Freiburgban élt, átkérette magát és most itt laknak :) Nagyon mókás helyzet volt, majd pedig mivel érte jött Zsombor, a barátja, engem is hazavittek!
Itthon paradicsomi állapotok fogadtak, a főbérlőék már reggel 7-kor fúrni-faragni kezdtek a szomszéd lakásban, azóta is kalapálnak, hurcolkodnak és nagyon hangosan beszélgetnek, néha még énekelnek is, úgyhogy remekül ki tudtam magam pihenni, nem mellesleg pedig észrevettem, hogy az egyik sarokban átfúrtak az én szobámba és átdugtak egy csövet: egyrészt jól esett volna, ha értesítenek, másrészt pedig dzsuvát csináltak a sarokba, amit eszük ágában sincs porszívóval kitakarítani innen, majd oldjam meg én a kis seprűimmel...
Ma egyébként leginkábbis nincs kedvem kimozdulni, szendvicseim tegnapról még megvannak, teám van, bár méz nincs hozzá, és a még anyu által küldött porleveseim is itt mosolyognak a polcon. Szóval semmi kényszerítő erő :) Amúgyis délután 4-5 felé találkozom Orsival, útközben pedig be tudok vásárolni és a kikölcsönzött könyvet is visszadobhatom a könyvtárba.